A Csodaceruza Kiadó három új induló sorozatát mutatta be a bronzhétvégén. Két illusztrátornak, Paulovkin Boglárkának és Rofusz Kingának is indult egy-egy mesesorozata, a szerzőkkel Tamás Zsuzsa kritikus, író beszélgetett. Menyhért Anna irodalomtörténész sorozatának első két kötetét (A kis ló Tündérországban és A kis ló és a tigrisek címűt) Kulcsár Szabó Ernő akadémikus, egyetemi tanár méltatta.
Ritka esemény, amikor egy gyerekkönyv bemutatóján rangos irodalomtudósok és gyerekkönyvszerzők, -kritikusok vitatják meg, miért fontos a gyerekirodalom, milyen a mai helyzete Magyarországon, és miért csak esetlegesen foglalkozik vele az irodalomtudomány. Többek között ezeket a kérdéseket is érintette az Írók Boltjában megrendezett szombati beszélgetés, az itt elhangzottakból közlünk néhány érdekes és fontos gondolatot.
Mi a legfájóbb hiány a gyerekirodalmi élet szervezője szerint?
Sándor Csilla, a Csodaceruza főszerkesztője szerint nagy lemaradást kell behozni, már ami a magyar gyerekirodalom intézményesítését, elfogadtatását illeti. Hiszen gyerekirodalmunk ma már színes és gazdag választékot kínál a különböző műfajokból, könyvtípusokból. A magas minőség is biztosítva van: egyre erősödik a gyerekkönyvkritika, a szerzők és a kiadók több rangos díjra is pályázhatnak, a „felnőttirodalom” jeles képviselői is egyre-másra jelentkeznek színvonalas gyerekkötetekkel. Ugyanakkor nincs a sokféleséget egybefogó és szervező gyerekirodalmi intézményünk, gyűjteményünk, múzeumunk, bibliográfiánk – hiányoznak tehát az intézményesítés feltételei. Ugyanígy hiányzik, hogy az akadémiai irodalomtudomány, az irodalomtörténet is foglalkozzon a gyerekirodalommal és azt „méltó” témának tekintse.
Miért nehéz kutatni a gyerekirodalmat az irodalomtudományok doktora szerint?
Kulcsár Szabó Ernő a hiányok kapcsán megemlítette, hogy sajnos nemcsak a gyerekirodalom helyzete méltatlan: az irodalomtudománynak a kisebbségi irodalmak terén is van pótolni valója. Az akadémikus szerint a gyerekirodalom tudományos kutatását nehezíti, hogy a felnőttek nem tehetnek biztos kijelentéseket arról, hogy mit gondolnak, mit szeretnek a gyerekek. Vagyis pont arról nehéz beszélni, hogy milyen a jó, az értékes gyerekirodalom. Feltételezéseink vannak csak, és amikor felnőttként beszélünk egy-egy gyerekkönyvről, nem tehetünk mást, mint a mi szempontjaik, elvárásaink alapján fogalmazunk meg róla gondolatokat – melyek ráadásul teljesen eltérhetnek attól, amit egy gyerek vél az adott könyvről. Az irodalomtudós hozzátette, az egyetlen, amiben biztosak lehetünk, hogy a gyerekek beleszületnek a nyelvbe, nyelvi kultúrájuk alakításában pedig meghatározó személyi és tárgyi környezetük. Ezért a felnőttnek felelőssége van abban, milyen könyvet választ, milyen ingereknek teszi ki a gyereket. A gyerekirodalom legfontosabb feladata tehát a nyelvi kultúra alakítása, és az, hogy olvasókat neveljen. Ehhez pedig az kell, hogy a gyerekkönyvek, azok szövege, illusztrációja illeszkedjen a kor elvárásaihoz: ne legyenek dogmatikusak, ne legyenek szigorúak, releváns kérdéseket tegyenek fel.
Merre tart a szöveg és az illusztráció a kritikus szerint?
Tamás Zsuzsa is részben emiatt fejezte ki örömét, hogy a gyerekirodalom egyre távolabb kerül a pedagógia kiszolgálásától: ma már fontosabb, hogy szórakoztasson, vizuálisan gyönyörködtessen, a gyerekek igényeihez igazodjon, mint az, hogy tudatosan és nyíltan neveljen, szájbarágósan szabályokat fogalmazzon meg. A kritikus szerint a gyerekkönyv-illusztrációk tekintetében is hatalmas az előrelépés: a szépen kivitelezett, művészi illusztrációk rámutatnak arra, milyen fontossá vált mára a képi megjelenés és a tipográfia. Az illusztrációk ráadásul lehetőséget adnak a vizuális nevelésre, a képzőművészet megszerettetése.
Mit tart fontosnak a gyerekkönyvszerző?
Menyhért Anna édesanyaként, szerzőként, kritikusként is azt tartja fontosnak, hogy a meséken keresztül a valóság és a képzelet szférái elkülönüljenek, hogy a gyerekek akkor is tudjanak különbséget tenni a kettő között, ha az ő világukban ez a kettő nagyon gyakran össze is olvad, egybe is mosódik. Könyvében, a kis ló történeteiben is fontos szerep jut ennek: a mesélés, a mesealakítás folyamata kiemelt szerepet kap, így érzékeltetve azt, hogy a mesében minden olyan megtörténhet, ami a mi világunkban elképzelhetetlen vagy értelmetlen lenne.
A portugáliai Barreiróban ötödik alkalommal rendezik meg 2012-ben 
