Bátky András, Pipogya kitalálója bölcsész. Ezt a tényt az egész mesekötet folyamatosan érezteti velünk. Itt vannak rögtön a helyszínek: mesés cukrászda a várban, Szabadság tér, Lánchíd, Margit híd, Balzac utca, Újlipótváros. Nem Békés Pál lakótelepe, nem Nádori Lídia romos Bakáts tere, nem Czigány Zoltán gödöllői gazdasága, hanem tipikusan polgári, értelmiségi városrészek jól meghatározható környékén kibontakozó sztorit olvashatunk. A helyszínválasztás előnye, hogy a hétköznapokból ismert tereket, utcákat meselényekkel népesíti be – hátránya, mint minden konkretizáló helyszínválasztás esetén, hogy csak az adott kerületrészek környékén élő gyerekek számára nyújtja a felismerés teljes örömét. Azonban a tömény bölcsészkedés miatt valószínűsíthető, hogy ők (és szüleik) jelentik elsősorban a megcélzott olvasóréteget.

A könyv borítója

A Pipogya, a budapesti medve láthatatlan városi vadállatkölykök és embergyerekek barátságáról szól, szövetségük célja pedig megmenteni a városi vadállatokat. Ugyanis Aranyka, a varázserővel bíró manó egy pillanatra nem figyelt varázslás közben, és néhány ember számára láthatóvá lettek a rejtőzködő városlakók. A történet eddig egyszerűen követhető, azonban ahogyan egyre jobban bonyolódnak, kuszálódnak a szálak, úgy kerül elő néhány megválaszolatlan kérdés is az egyébként jól felépített történetben. Például nem kapunk magyarázatot arra, hogy a főgonosz célja eléréséhez (ti. a világ legfinomabb süteményének gyártásához) miért fontos, hogy leleplezze a városi vadakat? Ezek a kidolgozatlan részek viszont csak nyitott kérdéseket hagynak a történetben, de nem vesznek el semmit a mese varázsából: a Pipogya humoros, izgalmas, fordulatos – szórakoztató.

A „bölcsészesség” lépten-nyomon megtalálható a szövegben: a kiskutya például szójatejet iszik, medvepapa pedig történészként dolgozik – ezek a néha ironikusan ható apró részletek a szöveg humorának javára válnak. Azonban a könyv valamiért ragaszkodik ahhoz, hogy – hasonlóan az egyik állatkölyökhöz, a bölcsész Oroszlán Gézához – tudálékos kitérőket tegyen, és az élet nagy igazságait, igazságtalanságait megossza a gyerekekkel is. Szívesen filozofál a felnőttek kétszínű, kompromisszumokra épülő és a gyerekek őszinte világa közti különbségekről, a környezetszennyezésről, vagy arról, mi az, amit nagyon rosszul csinálnak a felnőttek.

Ezek a nyilván fontos és tisztázandó dolgok néha agyonvágnak egy-egy epizódot. Például azt, amikor Aranyka próbálja elmagyarázni Pipogyáéknak, hogy egy újabb varázslat hogyan veszi el a helyet egy már meglévő dologtól. Hogy jobban érzékeltesse, egy példát hoz az emberek életéből: az autóval gyorsan el lehet jutni valahová, de az közben „annyi gonosz anyagot” bocsát ki magából, hogy sokan „szívszélhűdést” kapnak tőle. Aranyka konklúziója tehát: „Amikor valaki elfordítani készül a kulcsot, mindig végig kell gondolnia, mi a fontosabb, az, amit nyerünk a dologgal, vagy esetleg amit veszítünk vele.” A zöld okítás után azonban ott folytatódik a történet, ahol pár sorral feljebb abbamaradt, vagyis a bölcselkedés csak oda van biggyesztve, nem következik belőle semmi.

Részlet a könyvből

Csak azért rovom fel ezeket, mert Bátky András a Pipogyában több helyen is bizonyítja, hogy ennél sokkal ügyesebben tud „bölcsészkedni”. A hősiességről például úgy mond igen elgondolkodtató dolgokat, hogy azok teljesen észrevétlenül beleolvadnak a történetbe, és így nem keltik egy újabb megtanulandó lecke látszatát. Amikor Tigris Oszkár azt mondja a csapatot a mentőakcióra felkérő Aranykának, hogy mindig is hős akart lenni, a manó csak annyit válaszol, hogy „a hősök ideje régen lejárt, vagy talán soha el sem következett”. A mese felteszi a kérdést, vannak-e egyáltalán klasszikus értelemben vett hősök és antihősök. A Pipogya, a budapesti medvében ugyanis mindenki hős, aki felismeri, hogy vannak szabályok, amiket be kell tartani azért, hogy békésen lehessen élni. És mindenki antihős, aki képtelen arra, hogy a saját érdekeit olykor háttérbe szorítsa, hogy ne tegyen tönkre valami szépet, ne bántson meg másokat.

Bátky András hétköznapi hősei igazán szerethetőek. A mindig durcás, de azért a barátaiért mindenre kész medve, Pipogya; a bohókás, csillapíthatatlan étvágyú Tigris Oszkár; és az embergyerekek (Anna, Tomi és Eszter) mind kedves karakterek. Az igazán eredeti figura azonban Oroszlán Géza, a tudálékos, elvont bölcsész, aki – meghazudtolva oroszlán mivoltát – kissé nyúlszívű. Gyöngyösi Adrienn illusztráció tovább mélyítik a mese szeretetteljes hangulatát: az állatok ölelgetnivaló plüssökre emlékeztetnek, a gombszemű, mosolygós gyerekek pedig megnyugtatóan hatnak az olvasóra. A gyönyörűen kidolgozott képeket hosszú ideig lehet böngészni, a színek nem harsányak, mégis élénkek és vidámak. A Pipogya, a budapesti medve nyelvi és vizuális szempontból is az egyik leggondosabban szerkesztett és megtervezett gyerekkönyv az elmúlt időszakból.

 

Bátky András: Pipogya, a budapesti medve

Illusztrálta: Gyöngyösi Adrienn

Pozsonyi Pagony Kiadó, 2010, 88 oldal, 2490 Ft

Ajánljuk 7-12 éves fiúknak és lányoknak.