Ezen a héten egy különleges, Magyarországon egyelőre még meglehetősen szokatlannak mondható gyerekkönyvet mutatunk be. Bár a Vivandra Kiadó Hervé Tullet Pötty könyvének magyar sikerével bebizonyította, hogy a minimalista gyerekkönyvekre itthon is van kereslet, néhány vállalkozást leszámítva csak ritkán találkozni ilyen típusú kötetekkel a boltokban – különösen magyar illusztrátortól.

Molnár Olga Pont, görbe, egyenes c. kötetterve az idei Aranyvackor pályázaton második helyezést ért el és elvitte a Csimota Kiadó különdíját is. A már a megjelenése előtt is elismert könyv a néző-olvasó fantáziájára épít: a kötet lapjain a címben is szereplő három alapvető forma együtteséből különböző alakzatok születnek – ki gondolná, hogy egy pöttyel, egy egyenessel és egy görbével akár kalózt is rajzolhatunk? A tematikus blokkokba rendezett, pöttyből, görbéből és egyenesből álló ábrákból fegyverek, testrészek, használati tárgyak, állatok születnek. Az persze, hogy mit lát az illusztrátor és mit a gyerek (vagy éppen egy másik felnőtt) az összeálló ábrákban, nem feltétlenül esik egybe. Hogy Molnár Olga éppen mire gondolt, azt jelzik az ábrák mellé írt szavak – de egészen izgalmas játék nem elárulni a gyerekeknek, hogy vajon mi kel életre az adott kombinációból, és hagyni, hogy ők találják ki. 

A belelátás és a meglátás képességének fejlesztése pedig az egyik első állomás lehet ahhoz, hogy a gyerekekből a képzőművészet iránt érdeklődő felnőtt váljon. 

Nem is olyan régen egy könyv összefirkálása általában dorgálást vont maga után. Újabban egyre többször jelennek meg itthon is olyan igazi keményborítós, minőségi papíron nyomott könyvek, melyek egyenesen felszólítják a gyerekeket, hogy rajzoljanak a lapjaikra, egészítsék ki, gondolják tovább azt, amit látnak vagy olvasnak. Ilyen a Gyerekszemlén legutóbb bemutatott Nagyon Zöld Könyv is, és a Pont, görbe, egyenes is arra ösztönzi a gyerekeket, hogy ne csak gondolatban legyenek kreatívak, hanem ötleteiket a könyv tisztán hagyott lapjain is örökítsék meg. Ahogyan Szarvas Ildikó fogalmaz a Pont, görbe, egyenes utószavában: „a lelkes világ megalkotásához bármi elég!” A fekete festékkel, pipettával rajzolt formák, a sok üres tér és a kiváló papírminőség pedig igazán csalogat is erre. 

A Pont, görbe, egyenes ötletességét csak elismerni lehet, és az, hogy közös alkotó játékra hívja a gyerekeket, szintén dicséretet érdemel. A kötet – bár vannak már a minimalista műfajban magyar gyerekkönyvek is – mégis csak rendhagyónak bizonyul. Molnár Olga könyve a lehető legkevesebb körítést tartalmazza csak, inkább mindent a formák és a képzelet játékára bíz.

Molnár Olga: Pont, görbe, egyenes
Csimota Kiadó, Bp., 1890 Ft
Ajánljuk korhatár nélkül mindenkinek 


Kövess minket Facebookon is!