Egy évvel ezelőtt még határozottan állította a belügyminiszter, hogy Magyarországon nincs gyerekprostitúció, az új büntető törvénykönyv tervezete mégis külön bűncselekményként kezelné a gyerekek szexuális kihasználását. Az is három év börtönt kaphat, aki gyereknek fizet szexért. A Magyarországi Női Alapítvány (MONA) munkatársa szerint a tervezett szigorítások a Btk.-ban komoly előrelépést jelenthetnek. Az alapítvány korábban a szigorú gyerekprostitúció-ellenes fellépésért petíciózott, szerintük most már csak az a kérdés, hogy a rendőrség mennyire fogja keresni az elkövetőket. Egy alapos összefoglaló cikk a témában itt.

Az előző hét gyerekekkel kapcsolatos híreiből válogattunk.

1 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Egy hete nyilvános a Nemzeti alaptanterv vitairata, a héten megjelentek róla az első összefoglalók. Magyarország védelme mindenki kötelessége – ez az egyik fő üzenete a 2013-tól életbe lépő új Nemzeti alaptantervnek. A tanterv szerint kell majd tanulni táncrendet, megtanítják az internet kritikus használatát, a mértéktartást, az állampolgári kötelességtudatot. Aki a teljes szövegre kíváncsi, itt olvasgathatja, de véleményezheti is március 2-áig.

Az előző héten írták:

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
1 |

Mától nyilvános az új alaptanterv tervezete

A Nemzeti alaptanterv (NAT) szakmai tervezetét bárki elolvashatja, egy hónapon át folytatnak róla társadalmi vitát. Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára szerint az egyik legsúlyosabb hibája és egyben leggyorsabban javítandó területe a közoktatásnak, hogy nem tisztázott pontosan, mit kell tanítani az iskolákban. A szövegtervezet február 6. és március 2. között érhető el az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet honlapján.

Az előző hét híreit szemléztük.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Lisa lesz a neve az Európai Bizottság és az Európai Űrügynökség Galileo elnevezésű műholdprogramja keretében felbocsátandó 27 műhold egyikének, miután Kraaijvanger Lisa Viktória, a Fillér utcai általános iskola tizenegy éves tanulója nyerte el az első helyezést az Európai Bizottság tavaly meghirdetett Galileo rajzpályázatán. A rajzverseny során mind a 27 EU-tagállamból választanak egy rajzot, amelynek alkotójáról a program keretében felbocsátandó 27 műhold egyikét nevezik el. Magyarországról közel 800 pályamű érkezett be. A gyerekeknek egy olyan pályaművet kellett készíteniük, amely a világűrt vagy az űrrepülést mutatja be.

Ezekől írtak az elmúlt héten:

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Az előző hét legfontosabb hírei a felsőoktatás átalakításához köthetőek. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy egy csütörtökön elfogadott rendelet szerint az állam szerződést köt a felsőoktatásban tanuló diákokkal.  Összesen ötvenezer olyan hely lesz, amelyet az állam teljesen vagy felében támogat, ezekre vonatkoznak a hallgatói szerződések. A szerződésben a diákok vállalják, hogy a képzési idő kétszereséig, a végzés utáni 20 évben bármikor, Magyarországon dolgoznak (ez hat, tíz vagy tizenkét évet jelenthet). Aki aláírta a szerződést, de nem teljesíti a feltételeket, annak vissza kell fizetnie az évente több százezer forintnyi támogatást. Akik nem tudnak diplomát szerezni, azoknak csak a támogatás felét kell visszafizetniük; azoknak a nőknek pedig, akik három gyereket szülnek, elengedik a visszafizetést.

A kormány pénteken hozta nyilvánosságra a 2012-es felsőoktatási felvételi tájékoztató kiegészítését, ebben közölték az államilag finanszírozott egyetemi és főiskolai férőhelyek intézmények közötti felosztását, illetve a képzések költségeit. A felvételizők körében eddig rendkívül népszerű gazdasági képzés az egyik olyan terület, amelynek állami finanszírozását a leginkább érintette a felsőoktatási reform: 4900-ról 250-re csökkent az állami finanszírozással felvehető hallgatók száma, részösztöndíj ezen a területen nincs. A keretszámokról és a tandíjakról összefoglalóan itt lehet olvasni.

A kormány szándéka az, hogy a keretszámok arányainak változtatásával terelje a diákokat a műszaki és természettudományos pályák felé. Hoffmann Rózsa tanácsa azoknak, akik eddig esetleg nem ebben gondolkoztak, vagy úgy érzik, nem ehhez értenek, így hangzik: „Nyilvánvaló, hogy aki most tizenkettedikes, és decemberig nem nagyon tanult fizikát, kémiát, biológiát, az ebben az évben nem fog változtatni, de azt nem zárom ki, hogy akinek idén nem sikerül a felvételi, és nem akar diákhitelt felvenni, egy évet az életéből arra szán, hogy természettudományos tárgyakat tanuljon.”

A hét híreiből válogattunk.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Gyorskajával az olvasásért

Több millió gyerekkönyvet kínál a McDonald's a Happy Meal menüihez Nagy-Britanniában. Az akcióban a népszerű író, Michael Morpurgo Mudpuddle Farm című hatkötetes, állatos könyvsorozatát terjesztik majd több millió példányban. A cél, hogy a gyerekekkel megszerettessék az olvasást és a könyveket, a kampányt támogatja a brit Nemzeti Irodalmi Alapítvány is. Nem mellékesen a kampány kapcsolódik Morpurgo War Horse című regényéből készült filmhez is, amelyet Steven Spielberg rendezett és ezen a héten mutatják be Nagy-Britanniában (nálunk Hadak útján címmel fut majd).

Az előző hét gyerekekkel kapcsolatos hírei:

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Óvnák a gyerekeket a túlszexualizált képektől

David Cameron brit miniszterelnök korhatáros videoklipeket szeretne, és megakadályozná a gyerekkor "elüzletiesítését és átszexualizációját". A Daily Telegraph napilap birtokába került egy levél, melyben Cameron javaslata szerint ezt egy nagyobb intézkedéscsomag keretében valósítanák meg, és a klipek korhatárosítása mellett része lenne ennek a túlszexualizált képek kiszűrése a reklámokból és a magazinok címlapjáról is.

Az előző hét gyerekekkel kapcsolatos híreiből szemléztünk.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Kövérek az európai gyerekek

Az Európai Unióban Wolfgang Ahrens német professzor vezetésével öt éve kezdődött az a kutatás, mely azt vizsgálja, hogy a 2-10 éves európai gyerekek egészségét, fejlődését milyen módon és mértékben befolyásolja az étkezés, életmód és társadalmi környezet. A kutatók megállapították, hogy az Európai Unióban élő gyerekek mintegy 20%-a kövér, vagy elhízott. Ez súlyos egészségügyi veszélyt jelent: korán megjelenő cukorbetegséget, magas vérnyomást, az ízületek fejlődésének zavarait. És persze további problémákat is okoz, mivel az elhízott gyerekekből nagyobb eséllyel lesznek kövér felnőttek.

Az EU déli részének országaiban minden öt gyerekből egy túlsúlyos, míg az északi országokban a kövérek aránya csak 5%. A kutatók szerint a gyermekkori elhízás szorosan összefügg azzal, hogy ez a korosztály úgy eszik, hogy közben nézi a televíziót. A kulturális különbségek miatt az északi gyerekek jóval egészségesebben étkeznek (több friss zöldség, gyümölcs, kevesebb édesség), mint a déli országokban élők. A tanulmány készítői 16 224 gyereket vizsgáltak, szüleikkel együtt. A vizsgálat Magyarországon is folytatódik azzal a céllal, hogy segítsen az egészséges gyermekkori életmód kialakításában.

Ezekről adtak hírt az elmúlt héten:

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Egy ezer 6 és 16 év közötti ír gyerekekkel készült vizsgálat szerint a gyerekek 40%-a ajándéközön helyett jobban örülne annak, ha a Jézuska a családjukkal békésen tölthető szabadidőt hozna számukra. Ennek oka, hogy a fiatal válaszadók közel fele úgy véli, a szülők munkahelyi elfoglaltságai miatt a család év közben nem tölt elég időt együtt. A fiatalok negyede a kutatók kérdésére válaszul azt is jelezte, aggódik amiatt, hogy a családi költségvetésbe hogyan fognak beleférni az ünnepekkor jelentkező extra kiadások.

Az elmúlt hét gyerekekkel kapcsolatos híreiből válogattunk.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Obamáék lányai nem facebookozhatnak

A karácsonyi finisben a hírek leginkább az adományozásról szólnak, ennek megfelelően sok szép és örömteli pillanatról lehetett olvasni előző héten a hírekben. Összeszedtük, mi minden történt az adakozáson kívül.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

A családi veszekedés olyan sebet ejt, mint a háború

Az előző hét híreiből válogattunk.

Országgyűlés

  • Kötelező szülői felügyeletet írna elő az este nyolc óra után az utcán tartózkodó 14 éven aluli gyerekek mellé egy fideszes képviselő a családok védelméről szóló törvény tervezetéhez benyújtott módosító javaslatában. A politikus szerint „a gyermekeket a család kötelékén kívül számtalan veszély fenyegeti” és „a közterületen felügyelet nélkül eltöltött időben számos gyermek válik bűncselekmény áldozatává vagy elkövetőjévé”.
  • A Jobbik tiltakozik az ellen, hogy a bölcsődékben személyi térítési díjat kelljen fizetni a gyerekek után. Sneider Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője azt mondta, egy ilyen intézkedés tovább rontaná az országban az amúgy is rossz demográfiai helyzetet és mivel jelenleg rengeteg a devizahiteles, így a magyar családok döntő többsége egyszerűen nem hajlandó újabb kiadásokra.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Megérkezett a lappföldi Mikulás!

Joulopukki repülőgépe december 2-án szállt le, a reptéren kisebb gyereksereg fogadta. A Mikulás meglátogatja a gyerekeket a vörösiszap sújtotta településeken és a fóti gyermekotthonban is. Joulopukki egy hetet tölt Magyarországon. Képgaléria itt.

(Kép: MTI/Földi Imre)

A hét gyerekekekkel kapcsolatos hírei:

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

A válságot saját bőrükön érezhetik a magyar gyerekek is. Sorra kapcsolják ki a fűtést, szüntetik meg az ételkiszállítást a fizetésképtelen önkormányzatok iskoláiban. A héten például adósság miatt kellett rendkívüli szünetet elrendelni egy inkei általános iskolában és óvodában, a szolgáltató ugyanis lekapcsolta a gázt. A Kapos Televízió információja szerint hárommillió forinttal tartozik az önkormányzat a gázszolgáltatónak. A rendkívüli szünet több mint 30 óvodást és 120 általános iskolást érint. Az önkormányzat nem tud gondoskodni a gyerekekről, elhelyezésüket a szülőknek kell megoldani.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Két éven belül minden rendőr-főkapitányságnak ki kell alakítania a megyében legalább egy olyan helyiséget, amelyben a gyermekeket életkori sajátosságaiknak megfelelő, speciális körülmények között lehet meghallgatni elszenvedett sérelmükről - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter. Az első meghallgató szobát Budapesten, az V.kerületben alakították ki.


szólj hozzá: Gyerekbarát meghallgatószobák

A videóinterjúban Budapest rendőrfőkapitánya, Tóth Tamás azzal indokolja a plüssmackókkal, játékautókkal felszerelt szobák szükségszerűségét, hogy azok barátságosabb légkört teremtenek egy kisgyerek kihallgatásához, ami különösen akkor fontos, ha a gyerekeket például az egyik legsúlyosabb sérelem, a szexuális bántalmazás ügyében kell kihallgatni.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Régóta létező, de a gyakorlatban csak ritkán alkalmazott szabályokat iktatna sarkalatos (kétharmados többséget igénylő) törvénybe a KDNP családjogi javaslata, amelyről első olvasatban már tárgyalt a kormány. A KDNP tervezete szerint a gyerekek nem élhetnek majd egészségtelenül, és törvényben rögzített kötelességük lesz szót fogadni a szüleiknek, a szülőknek pedig akár azon az áron is segíteniük kell a gyerekeiket, ha ezzel magukat fosztják meg valamitől - egyebek mellett ezek a javaslatok vannak a családjogi törvény [origo] birtokába került tervezetében. A kormány több eszközzel is segíteni akarja a gyereket nevelők boldogulását, a gyermektelen élettársak viszont hátrányba kerülhetnek.

Egy regionális gyámhivatal vezetője az [origo]-nak azt mondta: "helyénvalónak" tartja, hogy az új törvényben kötelezettségek is szerepelnének, a jelenlegi, 1952 óta létező szabályozás ugyanis szerinte inkább csak jogokat fogalmaz meg, az együttműködés előírása pedig "elvi keretet adhat" a később kidolgozandó végrehajtási részletszabályokhoz. Egy másik gyámhivatal vezetője szerint nem is teremtene új helyzetet a KDNP tervezete, csak ha részletesen meghatároznák, ki számít engedetlennek, és milyen szankciókkal kell sújtani azokat, akik nem szófogadóak, ilyenek azonban nem szerepelnek a javaslatban.

Az elmúlt hét híreiből válogattunk.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Európában minden ötödik gyerek szexuális zaklatás áldozatává válik, ezért október 27-én elsöprő többséggel szavazta meg az Európai Parlament a gyerekek szexuális zaklatása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről szóló európai uniós irányelvtervezetet. Az [origo]-nak nyilatkozó kriminológus szerint a magyar szabályok eddig is szigorúak voltak, de most további lépések is várhatóak.

Az eddigi magyar szabályokhoz képest újdonság, hogy az ajánlás szerint gyermekbántalmazási ügyben a nyomozás megindításának az áldozat bejelentésétől függetlennek kell lennie. A magyar Btk. szerint csak akkor lehet szemérem elleni erőszak és megrontás miatt eljárást indítani, ha azt a sértett kéri. Az EP indoklása szerint azonban "a gyermek áldozatok nehezen tesznek feljelentést a zaklatás miatt, az elkövetők pedig megőrzik névtelenségüket a virtuális térben, ezért meg kell könnyíteni a bűncselekmények kivizsgálását és a büntetőeljárás során a vádemelést".

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Az EU nem tűri a gyerekkereskedelmet

Megszavazta az Európai Parlament csütörtökön a gyerekek szexuális zaklatása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről szóló európai uniós irányelvtervezetet. Az új jogszabály értelmében – amelyet formálisan még az EU-tagországok kormányait képviselő Tanácsnak is jóvá kell hagynia – egyszerűbb lesz büntetni és megakadályozni a gyermekek ellen elkövetett bűncselekményeket, és a sértettek is nagyobb védelemben részesülnek majd.

Mint Cecilia Malmström, a belügyekért felelős európai bizottsági tag a strasbourgi plenáris szavazást üdvözölve hangoztatta, a jogszabály egyértelművé teszi: „az EU nem fogja eltűrni, hogy szexuális vágyaik kielégítéséhez a bűnözők tárgyként használják fel a gyermekeket, illetve azt, hogy áruként kereskedjenek velük”.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

A kaliforniai Riverside megye önkormányzata egyhangú döntéssel szavazta meg, hogy a szexuális bűncselekmény miatt elítélt emberek nem fogadhatnak gyerekeket halloweenkor – közölte a Riverside Press Enterprise. A rendelettel megtiltották a regisztrált szexuális bűnözőknek azt is, hogy halloweenkor ünnepi díszekkel dekorálják a házukat, illetve délután öt óra és éjfél között le kell kapcsolniuk minden külső világítást.

A hét másik bizarr témájú híre a legújabb Barbie-val kapcsolatos. Nincs sikere ugyanis a Mattel gyártó legújabb babájának a szülők körében: a tetkós, rózsaszín hajú baba pólóján lábszárcsontok keresztezik egymást. Koponya helyett viszont egy szív látható a csontok felett. A Barbie kiegészítője pedig egy Bastardino ("Korcska") nevű kutya. Az új Barbie-kat piacra kerülésük óta számos kritika éri amiatt, hogy valószerűtlen alakjával rossz példát mutat a gyerekeknek, de a mostani baba rekordmérgelődést váltott ki szülőknél – adta hírül a The Daily Telegraph. A felháborodás azonban nem teljesen jogos: a tetovált Barbie-t ugyanis elsősorban felnőtt gyűjtőknek szánja a Mattel. Mindössze 7400 darab készült belőle, és 50 dollárért (kb. 10 500 forintért) lehet hozzájutni kizárólag a neten.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Minden 7 éves gyereknek az iskolában a helye?

A köznevelési törvény a héten nyilvánosságra hozott változata szerint a tanulmányi követelmények sikeres teljesítése esetén is megismételtethető a gyerekkel a tanév, ha a szülő ezt külön kéri. A javaslat szerint továbbá a nem tanköteles tanuló jogviszonya megszűnik, ha másodszor is megbukik ugyanazon az évfolyamon. 

A törvénytervezet szerint a jelenlegi gyakorlattal ellentétben minden olyan gyereket be kell iskolázni, aki az adott év augusztus 31-éig betölti a 7. életévét, még akkor is, ha a gyerek nem iskolaérett. Az ilyen gyerek kis létszámú, átlagosan hét fős fejlesztő pedagógiai osztályba kerül, az évfolyam végén pedig szakértői bizottság dönt a tanuló továbbhaladásáról. A tervezet szerint az osztálylétszámok is változnak: óvodában minimum 13, maximum 25, általános iskolában 14 és 27, gimnáziumban és szakközépiskolában 26 és 34, szakiskolában 6 és 12 lehetne. 

A javaslat pontosítja a pedagógusok munkaidejére vonatkozó rendelkezéseket is. A kötött munkaidő heti 32 óra, a fennmaradó részében pedig a pedagógus egyéb feladatokat, tanulói felügyeletet, illetve eseti helyettesítést lát el. A 32 órás heti kötelező iskolai munkaidő azt jelenti, hogy nem minősül majd túlórának a helyettesítés és a szakkörök tartása, így nem jár többletpénz érte. A teljes munkaidő 55-65%-ában tanórai és egyéb foglalkozások megtartása rendelhető el, ez azt jelenti, hogy a tanárok a jövőben akár 26 óra megtartására is kötelezhetők, miközben jelenleg heti 22 óra a kötelező óraszám. 

A törvénytervezet teljes szövege innen tölthető le

A hét gyerekekkel kapcsolatos híreiből válogattunk:

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Felvilágosító tanóra az AIDS-ről hét éveseknek?

Szexuális felvilágosító órákat rendszeresítettek idén szeptembertől az ukrajnai iskolák második osztályában. A téma többek között az AIDS/HIV-fertőzés elleni védekezés. Az ukrán iskolákban az elsőtől a kilencedik osztályig oktatják az egészségtan tantárgyat, amelyen belül a gyerekeket péládul az alapvető higiéniai szabályok betartására, az egészséges életmódra és táplálkozásra, a biztonságos közlekedésre, a katasztrófahelyzetek megfelelő kezelésére tanítják. 

Az ukrán oktatási minisztérium szakemberei úgy gondolták, hogy már a második osztályban el kell kezdeni a hétéves gyerekek nevelését az AIDS és a HIV-fertőzés elleni védekezésre, s ennek jegyében három szexuális felvilágosító órát iktattak a tanmenetbe. Az Ekszpressz című ukrán lap szerint a szülőket meglepetésként érheti, ha második osztályos gyerekük otthon a nemi érintkezés mibenlétéről kezdi faggatni őket, ugyanis a forgalomban lévő egészségtan tankönyv nem foglalkozik a témával, és az csak a tanítók számára kiadott módszertani útmutatóban szerepel. 

A hét fontos, érdekes hírei a Gyerekszemlén: 

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

A fiatalok internet-, média- és kultúrahasználati szokásait mutatták be a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság közös, Balatonalmádiban rendezett konferenciájának előadói szeptember 26. és 28. között.

 

A konferencián Ságvári Bence, az MTA Szociológiai Intézetének kutatója ismertette az EU Kids Online felmérésének eredményeit:

  • Uniós átlagban a gyerekek 36%-a véli úgy, hogy jobban ért a világhálóhoz, mint a szülei. Magyarországon ez az arány 46%.
  • A magyar gyerekek 5, míg az európaiak 10%-a blogol.
  • Pornográf tartalmakkal a hazai fiatalok 12%-a találkozott már a neten, az európai átlag 14%.
  • Európában a 11-16 éves korosztály 87%-a csak személyes ismerőseivel tart fenn online kapcsolatot, és csak 9%-uk ismerkedik idegenekkel.
  • A magyar gyerekek jobban követik a szülői utasításokat az uniós átlagnál: mindössze 20%-uk hagyja figyelmen kívül, amit mondanak nekik, míg uniós szinten ez az arány 28%. 

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Végre lesz közoktatási szintű tehetséggondozás?

A magyar közoktatás nagyon fájó hiánya, hogy az átlagon felüli képességű gyerekek oktatása csak akciószerűen kerül szóba, és nem igazán vannak kidolgozott, iskolaszintű programok. Tény, hogy vannak elitiskolák, ahová a legjobbakat veszik fel, de most úgy látszik, szigorú központi elvárásoknak is meg kell felelnie ezeknek az intézményeknek, ha meg akarják tartani a presztízst jelentő hat- vagy nyolcosztályos képzési formát.

A hat- és nyolcosztályos gimnázium tanulóinak a jövőben biztosan több időt kell az iskolában tölteniük, mint az alsó tagozatba vagy négyosztályos gimnáziumba járó diákoknak. A köznevelési törvény kormány által elfogadott, egyelőre nem nyilvános, de az [origo] birtokába került tervezete szerint ugyanis ezek az iskolák lesznek „a tehetséggondozás nevesített intézményei”. A koncepció azt írja, hogy itt a heti „kötelező tanítási órák száma évfolyamonként átlagosan két órával magasabb, mint más iskolák azonos évfolyamán”. 

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Az SNI-gyerekek sorsa egy nagy kérdőjel

A nyáron már olvashattunk arról, hogy mennyire bizonytalan a sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekekkel foglalkozó intézmények helyzete Budapesten. A Fővárosi Közgyűlés június végén hagyta jóvá az SNI-gyerekek támogatásának megfelezését.

Ez azt jelenti, hogy a budapesti intézmények, amelyek többek között autista, magatartási zavaros, hiperaktív, vagy testi, érzékszervi fogyatékos gyerekek felzárkóztatásával, integrálásával foglalkoznak, innentől jelentősen kevesebb anyagi segítségre számíthatnak. A főváros eddig fejenként havi 40 ezer forinttal járult hozzá a gyerekek taníttatásához, a jóváhagyott intézkedés viszont átlagban mindössze 25 ezer forinttal támogatja őket. (A támogatás és a módosítás részletei itt érhetőek el.) 

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

A fejtetvektől a közszolgálati gyerekcsatornáig

Talán emlékszünk még arra, hogy tavaly ősszel Süveges Gergőt nevezték ki az m2 intendánsává, és az akkori tervek szerint az m2 közszolgálati adó gyerekcsatornává alakult volna át. Süveges azonban februárban lemondott, és minden abbamaradt. Értesülések szerint azonban szeptember 24-én egy napra tényleg a gyerekeké lesz az m2. Az első bemutatónap a Csudaszombat nevet kapta, és ezt követően minden hónap utolsó szombatján gyerekcsatornaként sugároz az adó. Az első Csudaszombaton a magyar dráma napja alkalmából a színházé lesz a főszerep. A reggel 8-tól induló, 14 órás műsorfolyamban új magyar meséket, gyerekverseket, báb- és gyermekszínházi előadásokat, riportfilmeket és kézműves foglalkozásokat adnak majd.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

A pénz miatt járnak rendesen iskolába a gyerekek?

Csökkent az iskolakerülések száma az iskoláztatási támogatás megvonásának köszönhetően. Tavaly augusztusban alakították át a családi pótlék rendszerét: nevelési és iskoláztatási támogatásra bontották a pótlékot, ezzel lehetővé téve, hogy az iskoláztatásit felfüggeszthessék abban az esetben, ha az iskolás gyerek ötven tanóránál többet hiányzik igazolatlanul. 

A változás pozitív hatása már a módosítást követő néhány hónapon belül érezhető volt. Az első lezárt tanév tapasztalatait összegezve azonban hivatalosan is megerősítették, hogy a hiányzások valóban csökkentek. A statisztikák szerint az iskolai hiányzás a szociálisan rászoruló családokban a legmagasabb, életkor alapján pedig a felnőttkor küszöbén állók között a legkirívóbb. Az oktatási államtitkárság szerint a megelőzés és a figyelemfelhívás (és persze a szankcionálás) sikerét mutatja, hogy a tanulók csaknem felét sikeresen vissza tudták terelni az iskolákba, miután a tizedik igazolatlan órát követően figyelmeztetésben részesültek. 

A 2010/2011-es tanévben összesen 7427 diák iskoláztatási támogatásának megvonását rendelték el a helyi gyámhivatalok. A hiányzások számát tekintve kiemelkedik Borsod (itt az összes kiskorú 0,9%-a – 1325 tanuló esetében került sor jogerős felfüggesztésre), Nógrád (0,7%, 249 tanuló), Heves (0,7%, 380 tanuló) és Jász-Nagykun-Szolnok megye (0,7%, 515 tanuló).

 

A hét legfontosabb, legérdekesebb hírei a Gyerekszemlén:

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Több ezer gyerek maradhat tankönyv nélkül

Már egy ideje egy helyben toporognak a tankönyvkiadóknak tartozó önkormányzatok: a kiadók bojkottot hirdettek meg, így veszélybe került több ezer rászoruló gyerek ingyenes tankönyvcsomagja. Hoffmann Rózsa korábban a Kossuth Rádióban azt mondta, meg fogják kapni a gyerekek a tankönyveket. Egy keddi konferencián az államtitkár viszont már arról beszélt, a kormány nem fogja még egyszer kifizetni a könyvek árát azok helyett az önkormányzatok helyett, amelyek tartoznak a tankönyvkiadóknak. A kormány pedig jövőre kötelezi az önkormányzatokat, hogy a tankönyvre szánt pénzt valóban a tankönyvekre fordítsák.

(Kép: redics.hu)

Hogy így hogyan lesz minden gyereknek tankönyve, jó kérdés néhány nappal a tanévkezdés előtt. Ugyanis például a legnagyobb tartozást felhalmozó Pest megyei önkormányzat nem fog tudni fizetni a tankönyvterjesztőknek, ezért ha nem kap tőlük fizetési haladékot, akkor az iskolás gyerekek egy részének a tavaly használt tankönyvekből kell tanulnia. Sok önkormányzat tavaly óta nem fizetett, van, amelyik azóta csődbe is ment. Miközben az [origo] által megkérdezett terjesztők tisztában vannak vele, hogy az önkormányzatoknak üres a zsebük, egyikük azt mondta, tarthatatlan, hogy a kisebb-nagyobb tankönyvterjesztő cégek az állam közvetlen hitelezői lettek.

A Gyerekszemle válogatása a hét híreiből.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Bár még mindig izgatottan várjuk a közoktatatási és a felsőoktatási törvénytervezet, az iskolareformokról így is hallani néhány dolgot. 

A hét legfontosabb és legérdekesebb hírei a Gyerekszemlén.

 

Kevesebb gimnazista 

A Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzési koncepciója alapján megszűnnének az önálló szakiskolák, az intézményeket központi intézményekbe olvasztanák be. A nyolcadikosokat pedig egy kompetenciamérésén elért eredményük alapján szintekbe sorolnák és meghatároznák, hogy melyik szinthez milyen iskolatípus tartozzon. Vagyis a középiskolai felvételt is ehhez a vizsgaeredményhez kötnék. Ezzel akár 40%-kal csökkenthető volna a gimnazisták száma 2016-ra. 

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Szomália: az öt év alattiak tíz százaléka meghalt

A NASA egy Atlas V rakétát indított útjára a Juno nevű űrszondával, a cél a Jupiter, a naptól számított ötödik bolygó. Az NASA és a LEGO együttműködésének eredményeként három alumínium LEGO-figura is részt vesz az expedícióban.

Az Atlas V-n felküldött LEGO-figurák: Jupiter isten, felesége Juno, és Galilei.

 

Taroltak a magyarok a moszkvai Győztesek Versenyén, ahol kilenc országból mérettették meg magukat a daganatos betegségekből felépült gyerekek. Minden versenyszámban született magyar érem. 

Döcögős iskolakezdés: lehet, nem lesz ingyentankönyv a kiadóknak tartozó önkormányzatoknál; a tavalyihoz képest 24 ezerrel kevesebb gyerek kezdi meg az iskolát. 

A hét hírei a Gyerekszemlén. 

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

A héten lezárult a Delego-hadművelet, melynek során elképesztő mennyiségű gyerekpornográfiát találtak és több, mint félszáz embert őrizetbe vettek. Az ORFK egyelőre nem erősítette meg azt a CNN-információt, hogy magyarok is lehetnek a gyanúsítottak között, de nem is cáfolta a hírt. Máltán pedig katolikus papokat ítéltek el kiskorúak molesztálása miatt.


Eric Holder amerikai igazságügy-miniszter és Janet Napolitano belbiztonsági miniszter ismeretik a Delego-akció eredményeit (Kép: huffingtonpost.com)

 

Ha ez nem volna elég, nőtt az öngyilkosságot megkísérelt és elkövetett magyar gyerekek száma. Vidámabb hír, hogy Schmitt Pál japán diákokat szórakoztatott.

A hét hírei a Gyerekszemlén.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Felvételi: kötelező a nyelvvizsga?

95 éves korában szívroham következtében elhunyt Elliot Handler, a Mattel egyik alapítója, a népszerű Hot Wheels tervezője. Halálát a család egyetlen élő ragja, Handler lánya, Barbara Segal jelentette be, akiről a Barbie baba kapta a nevét. A Mattel történetéről itt lehet olvasni.

Elliot Handler és felesége, Ruth (Kép: EDDIE SANDERSON/SCOPEFEATURES.COM)

 

Ismét összegyűjtöttük a gyerekekkel kapcsolatos fontos híreket a héten. A tervek szerint a jövőben kizárólag nyelvvizsgával lehet majd felvételizni főiskolára, egyetemre. A középiskolai nyelvoktatást éppen ezért megizmosítanák.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Kisgyereked van? Hamarosan könnyebben kirúghatnak!

Nem nyert a maci a Médiatanács szavazásán. Az óvodások, a hat éven aluliak számára ajánlott tartalmakat a kisfiú piktogram fogja jelölni a jövőben. A pedomacira emlékeztető ábra a szavazás zárása előtt 54%-kal vezetett, az utolsó napon azonban a kisfiúra több ezer szavazat érkezett, így magas fölénnyel, 64%-kal nyert. 

Ezek voltak a hét legfontosabb gyerekekkel foglalkozó hírei: 

Magyarország

  • Amennyiben az országgyűlés elfogadja, a jövőben a védelmi időszak alatt is közölhetik a munkáltatók, ha nem kívánják tovább foglalkoztatni a 3 évnél fiatalabb gyermeket nevelő szülőket és az öregségi nyugdíjkorhatár előtt állókat. Ez derül ki a Pénzcentrum birtokába került törvénymódosítás-tervezetből. Jelenleg a munkáltató csak rendkívüli felmondással szüntetheti meg a munkaviszonyukat többek közt azoknak, akik táppénzen vannak, várandósok, lombikbébi programban vesznek részt, gyesen, gyeden vannak, illetve dolgoznak, de a legkisebb gyermekük még nem érte el a 3 éves kort. Ezt változtatnák most meg.
  • Meghiúsult a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány kecskeosztása a mezőkovácsházai kistérségben. Valaki vagy valakik felvásárolták ugyanis a tenyésztőnél lefoglaltak állatokat, kétezer forintos felárral – közölte az alapítvány pénteken.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Összegyűjtöttük az elmúlt napok legfontosabb, legérdekesebb híreit. Ez alapján nem könnyű ma gyereknek lenni sem Magyarországon, sem máshol. 

Kövér gyerekek 

  • Elvennék szüleiktől a túlsúlyos gyerekeket. Bizonyos esetekben etikusabb átmenetileg nevelőszülőknél elhelyezni a túlságosan elhízott gyermekeket, mint gyomorszűkítő műtéteket végezni rajtuk – vélekedik egy gyermekelhízás-specialista az amerikai orvos társaság szaklapjában (JAMA) írt cikkében. Mintegy kétmillió gyermek túlzottan elhízott az Egyesült Államokban.
  • A legnagyobb amerikai élelmiszergyártó vállalatok bejelentették, hogy önkéntesen visszafogják az egészségtelen termékek gyerekeknek szóló marketingjét, és saját irányelveket fogadnak el a reklámokra. Az új kívánalom csak akkor engedné meg a cégeknek, hogy gyerekeknek reklámozzanak egy terméket, ha az megfelel bizonyos táplálkozási előírásoknak.
  • Az elhízás elleni küzdelem jegyében indult új kampányában a brit kormány irányelveket bocsátott ki hétfőn, amelyekben az öt év alatti gyerekek, még a járni sem tudó babák ajánlott napi fizikai aktivitására is kitérnek.

 

Kép: health.ninemsn.com.au

1 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

45 helyett 30 perc lesz egy tanóra?

Végre van valami információ a közoktatási törvényről! Hoffmann Rózsa az MTI-nek adott interjújában a finisbe érkezett koncepcióról beszélt. A nyári szünet egyelőre marad, ahogy van, viszont ha van rá fogadókészség, 45 perc helyett akár 30 percesek is lehetnek a tanórák az alsó tagozaton. Az új közoktatási törvény tervezett változásairól (például a nagyobb állami szerepvállalásról, a szakmai ellenőrzési rendszerről, a pedagógusok munkaidejéről és fizetéséről) itt lehet olvasni részletesebben. 

Kép: origo.hu

A hét további fontos, érdekes hírei: 

  • „Az átlagjövedelemig (sőt, kicsit még felette is) valójában az 'adócsökkentés és gyermekvállalásra ösztönzés' programja 2010 és 2012 között azt jelenti, hogy aki vállal két gyereket, annak nem romlik a jövedelmi pozíciója” - a Portfolio.hu azt illusztrálja, az adómódosítások hatására hogyan járhatnak a háztartások. 

1 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Mi legyen a gyerekkel nyáron?

Pokorni Zoltán javaslata szerint rövidíteni kellene a vakáció hosszát. A felvetést több oldalról is kritizálják: nemcsak a pedagógusok, hanem a nyári gyerekfelügyelet megszervezésével küszködő szülők sem értenek egyet vele. A héten egyébként nem sok jó hír érkezett, ezek közül válogattuk ki a legfontosabbakat vagy a legérdekesebbeket. 

Legyen rövidebb a vakáció?

  • Magyarországon szinte népszokás, hogy mindenki úgy gondolja, nyáron kizárólag a családnak (szülőnek, nagymamának) kell gondoskodnia a gyerekről. Az önkormányzatok feladata viszont az lenne, hogy lehetővé tegyék az önkormányzati napközik működését – fogalmaz Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke. Riport arról, ki hogyan szervezi meg a gyerekfelügyeletet nyáron.
  • A nyári vakáció alatt a szülőknek kell gondoskodniuk gyermekeikről, ehhez pedig az önkormányzatoknak kell megfelelő segítséget nyújtani. A Pedagógusok Szakszervezete nem támogat olyan megoldást, amely automatikusan az iskolákra, illetve az azokban foglalkoztatott pedagógusokra hárítaná át a gyerekek nyári felügyeletét. 

Itthon népszokás, hogy a nagyszülők vigyáznak nyáron a gyerekekre (Kép: manna.ro) 

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

10 év múlva nem lesz, aki gyógyítsa a magyar gyereket

Vészesen kevés a magyar gyerekorvos. Budapest jelentősen csökkenti a sajátos nevelésű igényű gyerekekkel foglalkozó alapítványi iskolák támogatását. Jól jártak a nagycsaládok a családi adókedvezményekkel és a 16%-os személyi jövedelemadóval.

Az elmúlt hét legfontosabb vagy legérdekesebb, gyerekekkel kapcsolatos hírei:

Egészségügy

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Több tesi, nagyobb állami szerep az iskolákban

Itt a nyári szünet, és vele a gyerekek napközbeni elhelyezésével járó gondok. Az önkormányzatoknak nem kötelező gondoskodniuk nyári felügyeletről, de általában nem ezért, hanem a pénzhiány miatt nem kezelik a problémát. Szeptembertől pedig több testnevelés lesz az iskolákban, és növelni akarják az állam szerepét is az oktatásban. 

Az elmúlt hét legfontosabb vagy legérdekesebb, gyerekekkel kapcsolatos hírei:

Június 14-én egész napon át Kovács Illés, a salgótarjáni Uzoni Péter Gimnázium és Általános Iskola tizennégy éves tanulójának alkotása, egy Rubik-kockát és matyóhímzést ötvöző Google-logó volt látható a webes kereső magyar nyitólapján.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Verik a gyerekeket a magyar iskolákban?

A Gyerekszemlén újra összefoglaltuk a hét legfontosabb vagy legérdekesebb, gyerekekkel kapcsolatos híreit:

Iskola

  • Még mindig vannak gyerekverő tanárok. Az oktatási ombudsman a tavalyi év panaszai alapján azt mondta, a testi fenyítés és a fizikai agresszió továbbra is jellemzi a közoktatást.
  • Jelentős eltérések mutathatók ki a roma és nem roma fiatalok között az iskolai teljesítményben. A roma fiatalok lemaradása szinte teljes mértékben a szegénységre, a szülők iskolázatlanságára és a munkapiacról történt kiszorulására, valamint az ebből fakadó hátrányokra vezethető vissza.
  • Egy 3500 amerikai általános iskolást bevonó vizsgálatban az elvált szülők gyermekei rosszabbul teljesítettek a matematikai feladatokban, mint teljes családban élő társaik. A válóper lezajlását követően teljesítményük azonban újra megközelíti utóbbiakét. A szülők válása ugyanakkor egyáltalán nem hatott ki az érintett iskolások olvasási készségére.

7 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Változik a családtámogatási rendszer

A Gyerekszemle ismét összeszedte a hét legfontosabb vagy legérdekesebb, gyerekekkel kapcsolatos híreit:

Változik a családtámogatási rendszer

  • Magasabb családi pótlékot fizetne a kamaszok, mint a csecsemők után a KDNP, amely kidolgozta és még nyáron a kormány elé vinné a családtámogatási rendszer átalakításáról szóló tervét. A párt a nyugdíjjogosultság eléréséhez szükséges rövidebb szolgálati idővel vagy magasabb nyugdíjjal kompenzálná a gyereket nevelőket. 
  • Többek között az apa és az anya közötti különbségek kiegyenlítését is hangsúlyozza majd a KDNP által előkészített, a családra vonatkozó jogszabályokat összefoglaló sarkalatos törvény. A terv szerint az apa szerepének fontosságát is kiemeli majd a törvény a gyerek életében, és egy eszközt is rendel hozzá: várhatóan megnövelik, és az apák számára kötelezően felhasználandóvá teszik a gyerekek után járó pótszabadnapokat.

 

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Elhibázott a Fidesz-kormány családpolitikája?

Szabadidő

  • Tízből tíz gyerekbringa veszélyes - derült ki a fogyasztóvédelmi hatóság mintáinak vizsgálata során. A majdnem 400 vizsgált típus közül többet is betiltottak, a gyártók és a forgalmazók büntetésre számíthatnak. A hibás biciklik egyes alkatrészei olyan élesek, hogy megvághatják a gyerekeket, és olyan játék is volt, amelyikbe a kezük vagy a lábuk is beszorulhat.
  • A táboroztatás feltételeinek törvényi szabályozását kezdeményezi - civil szervezetek javaslata alapján - az új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos. Mihalovics Péter pénteki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy jelenleg nincsenek szabályozva a táboroztatás műszaki, egészségügyi, pedagógiai, mentálhigiénés feltételei.
  • Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója állítólag idővel a 13 évesnél fiatalabb gyerekek számára is lehetővé tenné a közösségi oldal használatát.

 

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Bezárták a Janikovszky iskolát

Itthon

  • Eldőlt: bezárják a Janikovszky iskolát. Több tíz kiló almát öntöttek az erzsébetvárosi polgármesteri hivatal elé a Janikovszky iskola bezárása ellen tüntető szülők és támogatóik, hogy így tiltakozzanak az intézmény bezárása ellen. "Ne vágjátok ki a tudás fáját!" - Varga Márta iskolaigazgató szerint ezt üzenték az erzsébetvárosi polgármesternek és képviselőknek, akik nem szóltak hozzájuk, amikor az ülésre érkeztek.
  • Több ezer általános iskolás diák utazott vidéki településekről Budapestre, hogy részese legyen annak a rekordkísérletnek, amely során óriás gyermekláncot alkottak a Parlament körül. Az eseményre 115 oktatási intézmény jelentkezett. A rendezvény fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök volt. Képgaléria itt.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Több gyereknek van játékkonzolja, mint biciklije

Az 1500 fős, hat és tizenöt év közötti brit gyerek részvételével készült kutatás szerint a többség alig sportol, nagyobb részük videojátékokkal foglalja el magát tanítási időn kívül. A gyerekek 15 százaléka például nem tud úszni, 10 százaléka nem tud biciklizni, 22 százaléka sohasem futott egyhuzamban 400 méternél többet. Az adatok szerint a brit gyerekek harmadának nincs is biciklije, ugyanakkor 68 százalékuknak van mobiltelefonja, 77 százalékának játékkonzolja.

Az elmúlt hét legfontosabb és legérdekesebb híreiből válogattunk.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Abortusztilalom: nem állnak még készen a magyarok

Kampányok a családokért

  • „Azt is megértem, ha nem vagy még kész rám, de inkább adj örökbe, hadd éljek...” – ezt írták az abortuszellenes kampány plakátjára. A kormány célja az, hogy minél több gyerek szülessen meg – még ha az édesanya nem is akarja megtartani a gyereket.
  • A magyar társadalom nem kész arra, amire például a lengyel, hogy Magyarországon be legyen tiltva az abortusz. Ezt nem is szeretnénk, de az élet fontosságára felhívjuk a figyelmet - jelentette be Soltész Miklós szociális államtitkár.
  • A gyereknevelés jó munkavállalóvá tesz: tudatformáló kampányt indít a NEFMI. Soltész Miklós szociális államtitkár szerint az egész Európát érintő demográfiai válság megoldására a családok megbecsülése, valamint a munka és a magánélet összeegyeztethetősége lehet az egyik legfontosabb válasz.
  • A munkavállalás ösztönzését már a gyerekkorban el kell kezdeni. Réthelyi Miklós miniszter kifejtette, a nagy munkanélküliséggel küzdő országokban a munkalehetőségek biztosításával kell a még munkaképes korban lévő emberek számára ösztönözni az életstratégia-váltást azért, hogy a gyerekek azt lássák reggel, hogy a szüleik felkelnek és munkába mennek. A többgenerációs munkanélküliségben élő családok tagjainak kiemelésében már az oktatásnak is részt kell vennie.


Az MTV Az Este c. műsorában is foglalkoztak az abortuszellenes kampánnyal. A videó automatikusan elindul a hajtás után.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Iskolabezárások országszerte

A hét egyik legfontosabb híre, hogy a VII. kerületi önkormányzat az érintettek szerint korrekt indoklás nélkül akarja bezáratni a Janikovszky iskolát.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Mire van szüksége a gyerekeknek?

  • Csukás István most volt 75 éves – születésnapi interjújában a gyerekirodalommal való kapcsolatáról is mesél.
  • Egy töttösi kamasz fiú 11 éve gyűjtögetett plüssmacijait ajánlotta fel a pécsi Dóri Ház beteg gyerekeinek.
  • Egy ausztrál szövetségi állam kormánya különleges, a „mentális éberséget elősegítő” italt fejlesztene középiskolásoknak. A kiírásban az szerepel, hogy kellemes ízű, a figyelmet fenntartó, olcsó italt szeretnének, amely alkalmas arra, hogy egész nap éberré tegye a középiskolásokat.
  • Robot házibarátot tervezett gyermekek számára egy dél-koreai cég. A játékot kedd óta lehet megvásárolni. Kibot, a majomarcú robot tud énekelni, olvasni, online játékokat játszani, pislogni és mozogni is. A húsz centiméteres robot beépített kamerát tartalmaz, lehet videóbeszélgetésre is használni, így a szülőknek is hasznos lehet. Egy ilyen barát ára 447 dollár (82 ezer forint).

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Feketelistán a melegházasságról szóló gyerekkönyv

Közoktatási viták

Elkészült a közoktatási törvény végleges koncepciója: 3 éves kortól kötelező óvoda, 7 éves kortól minden gyereknek iskolába kell járnia, és 16 évig tankötelesek.
A gazdasági tárca a gyerekek óraszámát hárommal-néggyel emelné. A Nefmi szerint a tanulók óraszámának emelkedése a kormányprogramnak megfelelően bevezetendő többlet-testnevelésórákból származik.
Az MSZP szerint rontja a hátrányos helyzetű fiatalok majdani elhelyezkedésének esélyeit, és az olcsó, szakképzetlen munkaerő növekedéséhez vezet, ha megvalósulnak a kormány oktatáspolitikai elképzelései.

  • A kapitalimust tanulni kell: gyerekkortól tanítani kellene, hogyan bánjunk a pénzzel, így talán kevesebb lenne a nehezen élő család – állítják a szakemberek.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

A Kötve-fűzve összeszedte a legfontosabb újdonságokat az április 14-17. között megrendezett 18. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra megjelenő gyerekkönyvekből. Válogatás a mesekönyvekből és a gyerekprogramokból itt.

Segítség a felzárkózásban

  • A helyi viszonyokra szabott Szezám utcával próbál változtatni a pakisztáni gyerekek iskolázatlanságán az Egyesült Államok. Elmót és barátai New York helyett egy kis faluban élnek majd, és főleg urdu nyelven beszélnek. A sorozattól társadalmi változást remélnek, a sugárzás ősszel indul.
  • Hetente egyszer a Skype internetes videotelefon segítségével tart matematika órákat egy mérnök a gyerekeknek India egy eldugott falujában. Az iskola tavaly nyílt meg 500 tanulóval. A Skype-órák kötelezőek, hétvégén és esténként a hagyományos tanórák után tartják.
  • Az autista gyermekek fejlsztésében nyújthat segítséget egy hamarosan kereskedelmi forgalomban is megjelenő robot. A Keepon névre hallgató robot többféle mozgásra képes, érzelmeket is ki tud fejezni a mozgásával, az a gyerek pedig, akinek gondok vannak a szociális interakciójával – mint például az autisták –, vissza tudja nézni a saját viselkedését a robot szemszögéből. Ezáltal képet kaphat arról, mások hogyan látják őt.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Szájer szerint jogfosztottak a magyar gyerekek

Magyarország: viták újra és újra

  • Hoffmann Rózsa szerint vége van annak a világnak, hogy egy rendbontó gyerek terrorizálhasson másokat egy tanórán. A büntetés csak a legvégső eszköz lehet, viszont a gyermeket az óráról ki lehet kísértetni.
  • „Elfogytak a gyerekek, miközben mostanra a felsőoktatás feldolgozta a korábbi, szűk elitképzés felduzzasztotta tartalékot” - adott helyzetképet Pokorni Zoltán, hozzátéve, „nem tudom elképzelni demográfiai csökkenés közepette, hogy kapacitásokat finanszírozzunk, változatlan formában”. A kormányzatnak választ kell találnia arra, hogyan tarthatóak a hazai munkaerőpiacon az itt végzettséget szerzett fiatalok.
  • Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő botránynak tartja, hogy jelen pillanatban nem egyenlő a választójog, és így a gyermekek, a magyar 20%-a „jogfosztott”.
  • Egyes közgazdászok szerint a bölcsődéért, függetlenül attól, hogy önkormányzati, magánbölcsődéről vagy családi napköziről van-e szó, mindenkinek fizetnie kellene. Az államnak pedig gyermekellátási utalványok formájában hozzá kellene járulnia a költségekhez.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Kérdésed van? Írj!

gyerekszemle [kukac] gmail [pont] com

Kövess a Facebookon is!



Hirdetés

Feedek

Utolsó kommentek

Olvasóim

karatedog panyiszabolcs Bódi Tamás vargabetti banyácska RosaRugosa bölcs kiskertész arthurdent MamaGuru oldala vkorsi Neterka kisbeka szekeresk treza