Több mint húszmillió forint értékben rendelt festményeket Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott a magyar történelem utóbbi százötven évéről az új alaptörvény díszkiadásához. Az Első Pesti Egyetemi Rádió (EPER) Gyerekrádió című műsorában november 9-én gyerekek véleményezték a festményeket, a szerkesztők indoklása így szól: „Gyerekeket kértünk meg, akik harag és elfogultság, na meg a történelmi ikonográfiai hagyományok ismerete és politikai világnézet nélkül mesélik el nekünk, mi is van a képeken. Amit mi már talán nem látunk.”
„Kicsit műanyag képük van” – gyerekek a Kerényi-féle festményekről
Tegnap az Országgyűlés elfogadta az új Alkotmányt, melyben a családoknak kiemelt figyelem jut (lásd korábbi cikkünket). A Gyerekszemle ennek apropóján összeszedte, hogy a Fidesz-KDNP kormány megalakulása óta milyen, a gyerekeket érintő változások léptek életbe, vannak tervben, vagy merültek fel és lettek elvetve. A könnyebb követhetőség érdekében életévenként vesszük sorra ezeket.

Születés előtt:
A házasság és a család védelme az Alkotmány alapvetésében: „(1) Magyarország védi a házasság intézményét mint a férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. (2) Magyarország támogatja a gyermekvállalást.”
A magzati élet védelme az Alkotmányban: „A magzati élet védelmének rögzítésével az alkotmány a két évtizede létező alkotmánybírósági gyakorlatot jeleníti meg, és minden ellentétes hírrel ellentétben az alkotmány nem változtat a hatályos abortusz-szabályozáson.”
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint az alkotmánytervezet nem biztosít megfelelő védelmet a gyerekeknek. Az MSZOE azt akarja elérni, hogy a Gyermekjogi Egyezmény 3. cikk 1. pontja alapján fogalmazzák meg, és ezzel az alapelvek szintjén is biztosítsák a készülő alkotmányban a gyerekek védelmét.
A Gyermekjogi Egyezmény 3. cikk 1.pontja szerint:
„A szociális védelem köz- és magánintézményei, a bíróságok, a közigazgatási hatóságok és a törvényhozó szervek minden, a gyermeket érintő döntésükben a gyermek mindenekfelett álló érdekét veszik figyelembe elsősorban.”
Az MSZOE kiegészítő javaslatai az alkotmányhoz:
„x. § A Magyar Köztársaság biztosítja, hogy a szociális védelem, a nevelés, az oktatás köz- és magánintézményei, a bíróságok, a közigazgatási hatóságok, és a törvényhozó szervek, továbbá a természetes felnőttek személyek minden, a gyermeket érintő döntésükben a gyermek mindenekfelett álló érdekét veszik figyelembe elsősorban."
vagy
„y. § A Magyar Köztársaságban minden olyan természetes és jogi személy, aki a gyermek nevelésével, oktatásával, ellátásával, ügyeinek intézésével foglalkozik, minden, a gyermeket érintő döntésükben a gyermek mindenekfelettálló érdekét veszi figyelembe elsősorban."
Mielőtt továbbmennénk, fontos leszögezni, hogy az MSZOE értelmezésében 18 éves koráig minden személy kiskorú gyermeknek számít.

Kigyűjtöttük, mit tart fontosnak leszögezni a gyerekekkel (is) kapcsolatosan az új alkotmánytervezet. A hatályos alkotmányhoz képest a tervezetben a gyerekek, a családok jóval hangsúlyosabban vannak jelen. A gyerekek utáni szavazati jog lehetősége ugyan nyitva marad, azonban bizonyos kérdésekben meglehetősen szigorú és határozott hangot üt meg a tervezet, sőt beleszól a családok életébe, például ahol azt írja, hogy "a nagykorú gyermekek kötelesek rászoruló szüleikről gondoskodni".

ALAPVETÉS
K. Cikk
(1) Magyarország védi a házasság intézményét mint a férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját.
(2) Magyarország támogatja a gyermekvállalást.
(3) A családok védelmét sarkalatos törvény szabályozza.

