Összeválogattuk, mi az, amibe biztosan bele kell lapozni a ma nyíló Könyvfesztiválon - kis ízelítő az alkalomra megjelent rengeteg gyerekkönyvből.

6 éves korig

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Az Európai Bizottság nemrég elindított egy új, gyerekeknek szóló honlapot. A Gyereksarok (Kid’s Corner) honlapon egyszerűen, érthetően írnak a gyerekek jogairól, információkat közölnek az Unióról és a tagállamokról, és ezekhez különböző játékok, kvízek kapcsolódnak. A Gyereksarok 22 nyelven érhető el.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Új gyerekprogram-magazin indult

A novemberi első számmal startolt a Fidelio Média ingyenes kiadványa, a Bóbita, mely elsősorban a gyerekes családoknak segít budapesti és Pest megyei ajánlataival – írja a fidelio.hu.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Ezen a héten egy rendhagyó gyerekkönyvet mutatunk be: egy képeskönyv filmadaptációjából készült ifjúsági regényt, az Ahol a vadak várnak-ot – egy agresszív, mégis szívbemarkoló könyvet. 

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Lenka éppen teliholdkor született, és éppen olyan kerekded is, mint amilyen a hold volt akkor. Ám kövérsége miatt nincsenek barátai. Lenkát kiközösítik a gyerekek: nem ugróiskoláznak, nem fociznak, nem hullahopoznak vele, mert úgy gondolják, hogy az alakja miatt úgysem volna képes lépést tartani a többiekkel. Az sem segít sokat, hogy Lenka visszúhózódó, magának való kislány – az elutasítások miatt csak még félénkebb, még sebzettebb lesz. Játszótársak híjján a magányos rajzolásban teljesedik ki – akkor is éppen egyedül rajzolgat, amikor egy kisfiú, Palkó rátalál, és végül összebarátkoznak.

 

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

A mesék saját életet élnek

Sok gyerekkönyvszerző vallotta már be, hogy a sikeres történetötleteit tulajdonképpen a gyerekeinek köszönheti – a nemrég elhunyt Czigány Zoltán Csoda és Kószá-ja is a közös esti mesékből lett IBBY-díjas kortárs klasszikussá. Menyhért Anna pedig nemcsak bevallja, mennyi mindent köszönhet kisfiának, hanem egyenesen arról ír mesét, hogy Tomi fantáziájának köszönhetően hogyan növekszik, fejlődik tovább a felnőtt által kitalált alaptörténet. 

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Pont, görbe, egyenes: te mit látsz benne?

Ezen a héten egy különleges, Magyarországon egyelőre még meglehetősen szokatlannak mondható gyerekkönyvet mutatunk be. Bár a Vivandra Kiadó Hervé Tullet Pötty könyvének magyar sikerével bebizonyította, hogy a minimalista gyerekkönyvekre itthon is van kereslet, néhány vállalkozást leszámítva csak ritkán találkozni ilyen típusú kötetekkel a boltokban – különösen magyar illusztrátortól.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

A nagyon zöld gyerekek kézikönyve

Mit jelent környezettudatosnak lenni? – kérdezzük az óvodástól. Nem szemetelünk, nem pazaroljuk a vizet – érkezik a válasz. Gévai Csilla könyve, a Nagyon Zöld Könyv ezeknek a manapság már kisgyerekkorban rögzült szabályoknak a miértjeit próbálja megmagyarázni az általános iskolásoknak. 


Ökológiai lábnyom, túlnépesedés, jóléti társadalom, globális felmelegedés – az elvont, még a felnőttek számára is sokszor nehezen megragadható fogalmakat játékosan, szemléletes példákkal körülíró Nagyon Zöld Könyvből a gyerekek a környezettudatossághoz fontos információkat tanulhatnak. A könyv felépítése ugyanis valóban egy tankönyvre emlékeztet: a fiktív elbeszélő, Csillagpor Csilla a fejezetekben egy mindennapi, személyes tapasztalat vagy egy érdekes problémafelvetés után felteszi a kérdést, mi is a gond ezzel, majd precízen pontokba szedi az érveket, ellenérveket – mindezt megtoldva kis tudománytörténeti kitérőkkel is. A könyv végén pedig egy gazdag, összefoglaló szójegyzék található a környezettan alapfogalmaiból. 

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Nagy az Isten állatkertje - könyvajánló

Az idei könyvhétre jelent meg  Klein-Varga Noémi és Nádori Gergely első könyve, a Nagy az Isten állatkertje a Koinónia Kiadónál. Az akkori megjelenéseket nézegetve ez volt az egyik olyan könyv, melyet nagyon kíváncsian vártunk. Nem véletlenül, hiszen a kolozsvári Koinónia gyerekkönyveinek témaválasztása, szöveg- és képvilága, hangulata általában már eleve valami más nyújt az olvasónak, mint amit a magyarországi gyerekkönyvkiadástól megszokhattunk. A Nagy az Isten állatkertje pedig több szempontból is szokatlan gyerekkönyvnek nevezhető. 

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

16. NAGY MÚZEUMÜNNEP a Magyar Nemzeti Múzeumban

A Magyar Nemzeti Múzeumban 2011. május 21-22-én, tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Múzeumok Majálisát. 

Közel 120 múzeum költözik majd be a Múzeumkertbe, ahol az évről évre megújuló, izgalmas programok mellett a magyar történelem neves és eddig kevésbé ismert főszereplőivel is találkozhatnak a látogatók. 

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Május 12-14 között rendezik meg a VII. Gyermekirodalmi Fesztivál és Vásárt a Millenárison. Az idei fesztivál védnöke Richly Zsolt grafikusművész. A sok gyerekfoglalkoztató program mellett lesz régi mesekönyvek vására is. És megéri a gyerekeknek rajzot vinniük magukkal.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

"A mackó sosem öregedhet!"

Mi jut eszünkbe Tandoriról? Egy termékeny költő és fordító, a Nat Roid-krimik, a kötött sapka – és persze: medvék minden mennyiségben. A Medvék minden mennyiségben kötet lassan többgenerációs olvasmányélménnyé lesz: sok szülőnek talán ugyanúgy ott volt a polcán, mint most a gyerekeiknek. Vagyis mégsem. Bár többször újra kiadták, nincs két egyforma utánnyomása a kötetnek. A 2010 novemberében bemutatott legfrissebb változat tulajdonképpen két kötetet egyesít: az először 1977-ben megjelent Medvék minden mennyiségbent és az 1981-es Játékmedvék verébdalát. Ezt a kettőt azonban az új kiadáshoz alaposan újra is szerkesztették, egyes verseket kihagytak, másokkal pedig megtoldották a kötetet. Kimaradnak például a skót mackók, a Játékmedvék verébdala pedig kiegészül az Amíg csak ezt írom c. verssel.

Az átszerkesztés következtében pedig a versek értelmezési kerete is elmozdul: a felcserélt sorrendek, az átrendezett verstömbök hatására – ha drasztikusan nem is, valamennyire mégis – módosulhatnak a szövegek az olvasó számára. Ahogyan a Verebek, rigók, seregélyek versben olvasható: „Ugyanaz – mégis más dal” szól a 2010-es kötetben. És persze ott van az a 33 év is, ami eltelt az első megjelenés óta: a régi-régi játékmedvék ugyan mit sem változtak – ahogyan a Levél c. vers is mondja, „a mackó sosem öregedhet!" –, körülöttük minden kicserélődött.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Húsbavágóan aktuális történet

Antal Nikolett kritikus ajánlója a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházban bemutatott Robert Jelinek Európai történet c. darabjáról.

Európai történet, de számunkra még fontosabb, hogy magyar történet, húsbavágóan aktuális, szomorú jelenség. Lehetne a béka és a királykisasszony, a szegénylegény és a hercegnő kalandos, meseszerű románca, de ezúttal a cigányfiú (Miklós) és a polgármester egyetlen, erőszakos félelemmel őrzött lánya (Emília) között szövődik a szerelem. A diszkrimináció és sztereotipikus gondolkodás 21. századi Rómeó és Júliája áll előttünk a Kolibri Pince színpadán Robert Jelinek darabjában.

Érzékeny a kiindulási pont: Emíliát meggyilkolták, a házból Miklós szaladt ki, a felbőszült tömeg teljes bizonyossággal megkövezni készül, ám testvérével, Gusztival a lelkésznőhöz (Anna) menekülnek a templomba. Jelinek drámája tökéletes hitelességgel tárja elénk az eseményeket: Anna tehetetlen, segíteni próbál, de nem tudja levetkőzni előítéleteit, holott görcsös próbálkozásai mindvégig erre sarkallják. Megyes Melinda játéka ezt a bizonytalanságot kellő szuggesztióval hangsúlyozza. Objektív döntését minden körülötte lévő befolyásolni akarja, nem tudja, higgyen-e a szóbeszédnek, a tömegnek, az elmenekülő rendőröknek, hiszen a mérleg másik nyelvét Miklós őszintének tűnő vallomása, érzései ellensúlyozzák. Újra és újra magunkra ismerünk, Anna karaktere ettől válik szinte félelmetesen pontossá és árnyalttá. Miklós gondolatai elénk „varázsolják” a múlt hol idilli, hol tragikus folytatást sejtető szerelmi jeleneteit.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Színes múzeumi programok hétvégére

Január 29-én, szombaton Mackó-nappal várja a gyerekeket a Millenáris. A néphagyomány szerint, ha február 2-án a medvék visszabújnak barlangjukba, még negyven napot kell várni a tavaszra. A hiedelem apropóján rendezett egész napos programon lesz mackókészítés, mézkóstoló, állatbemutató, mackós drámafoglalkozások, színházi előadás, árnyjáték-foglalkozás és táncház is. Bátky András pedig ízelítőt ad a gyerekeknek Pipogya hamarosan megjelenő újabb kalandjaiból, A városvédő szent c. mesekönyvből. A részletes program itt olvasható.


Ezzel párhuzamosan a Ludwig Múzeumban integrált családi programokon vehetünk részt. A Félreérthetetlen mondatok c. kiállítás anyagát feldolgozó foglalkozásokon egy színekről szóló mese segít Jovánovics György Relief c. alkotásának értelmezésében, ezután a gyerekek színes várost építhetnek. A szervezők azt kérik, legkésőbb 11 óráig érkezzenek meg a gyerekek, mert a feladatok egymásra épülnek.

A Magyar Közlekedési Múzeumban folytatódik az előző héten a Magyar Kémikusok Egyesületével indított A kémia ünnepe c. rendezvénysorozat. Január 27-én, csütörtökön 11 és 14 óra között az Egy csipetnyi E! programon az élelmiszeripari vegyészek mutatják be a természetes és a mesterséges összetevőket, elmondják, milyen veszélytelen és közismert tételek rejtőznek az E-számokkal jelölt anyagok között. Vasárnap pedig a színes tűzijátékok készítésébe lehet belekóstolni.

Január 29-én, szombaton 10 és 17 óra között a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Családi gabona-napot tart, mely egyben az Egy csipetnyi Európa - A Taste of Europe c. kiállítás nyitórendezvénye is. A rendezvényen minden lesz, ami a tésztával kapcsolatos: sütéssel, interaktív programokkal lehet ismerkedni a búzával és felhasználásával.

Ugyancsak szombat, de reggel 9 órakor indul a MÁV újabb gyermekvasutas tanfolyama. Az elsőt 2010. október 2-án indították, az elméleti és helyszíni képzésekre hétvégenként kerül sor, a tanfolyamot vizsga zárja. Az oktatásra jelentkezni a megnyitó napján lehet azoknak a 4-6. osztályos általános iskolásoknak, akiknek legalább 4,00-es a tanulmányi átlaga és megfelelnek egy gyors egészségügyi vizsgálaton.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Egy vidéki kukamacska, akit Áprilisnak hívnak, elindul a nagyvárosba, hogy kipróbálhassa a macskadodzsemet. Megérkezésekor a vidámparki szórakozás helyett azonban a csatornarendszerbe kerül, ahol a város autóforgalmát irányító patkányokkal találkozik, és megfejti a sehová sem tartó autók rejtélyét is. Talán ebből a rövid összefoglalóból is látszik, hogy az Április és az úttekerők nem egy szokványos mese. Már csak azért sem, mert tele van kérdőjelekkel. Nem tudjuk meg például azt az alapvető információt sem, miért hívják Áprilisnak (az illusztrációk szerint vörös) macskát, vagy hogy mi is az a macskadodzsem. A mese világában ezek maguktól értetődő dolgok, megválaszolásukat (elképzelésüket) a könyv teljesen az olvasóra és a mesehallgatóra bízza. Nincs különösebb magyarázat, sem felvezetés. Éppen ezért is olyan üdítő a könyv: a gyerekek végre kis szabadságot kapnak, hogy bátran használják fantáziájukat, és bár a szöveg nem tesz fel nekik közvetlenül kérdéseket, mégis arra ösztönzi őket, hogy kedvükre kiegészíthessék és továbbgondolhassák a mesét.


Az Április és az úttekerők helyszíne Budapest. Néhány jellegzetesség (például a „békávé”, a „négyeshatos” vagy a Nagykörút) említésén túl azonban egy teljesen ismeretlen, az emberek számára láthatatlan világba csöppen az olvasó: a csatornába, ahol a Tekerő, az Őrködő és a Szerelő kasztba tartozó patkányok szó szerint mozgatják a város autóközlekedését. Persze a csatornában is a Menedzserek irányítják a munkát, akik „rém unalmas” figurák, „csupa érthetetlen dologgal foglalkoznak, de baromi fontosnak tartják magukat. Ráadásul folyton automatából isszák a kávét.”

A 2009-es Aranyvackor pályázaton Kasza Julianna meséje a leghumorosabb könyvnek járó különdíjat nyerte el – olvasva a történetet pedig teljesen érthető a zsűri döntése. A szöveg egyik vitathatatlan erőssége az ironikusan megrajzolt karakterekben rejlik: az Április és az úttekerők kifigurázza a menedzsereket, az előkelő, sznob városiakat (a fehér perzsamacskaszerű, tejfölt nyalogató Recamier házaspáron keresztül), és a félelmetes főnököt is (aki a mesében valójában csak egy megkeseredett öreg autó). A könyv humorának egy másik forrása az ellentétek kiélezése: a város és a vidék, a csatorna és a felszín vagy éppen a főnök és a beosztott közötti feszültségek, különbségek igen szemléletesek. A szembenállások pedig a narrációban és az illusztrációkon is megjelennek: a szöveg szintjén az általában kétszereplős párbeszédek, az illusztrációk esetében pedig a fent és a lent határozott megkülönböztetése érzékelteti ezeket.


Az Április és az úttekerők egy nagyon tudatos koncepció alapján megírt, jól felépített mese. A továbbgondolásra ösztönző, nyitott szöveg, a vicces ábrázolás, az ellentétek hangsúlyozása így együtt valódi szórakozást nyújtanak a mesélőnek és a hallgatónak egyaránt – és jótékonyan ellensúlyozzák a néhol zavaró modorosságot ott, ahol valószínűleg a humorosságra való törekvés miatt olykor túlzásokba esik a szöveg.

A könyv különdíjat érő humora azonban elsősorban nem az imént felsorolt jellegzetességeiben, hanem az illusztrációkban érvényesül igazán. Mivel az Április és az úttekerőket Kasza Julianna egyszerre írta és rajzolta is, nem meglepő, hogy tökéletes összhangban van szöveg és kép. A karikatúrára emlékeztető szereplők, az egész oldalas illusztrációkon elrejtett apró poénok, az egymást követő filmkockákra vagy a használati útmutatókra emlékeztető rajzok, és a különféle egyéb ötletes megoldások (például, ahogyan Április szeme lámpaként világít a sötétben) eredménye egy olyan képeskönyv lett, melybe tényleg bele lehet feledkezni. És nem csak átvitt értelemben: nincsenek oldalszámok, csak úszunk a rajzok, és persze a rengeteg figura és szín között. Az élénk színhasználat következetessége miatt pedig az ellentétek még élesebbek lesznek: a csatorna sötétzöldjével, kékjével és feketéjével szemben áll a felszíni világ fehérje, sárgája és pirosa. A csatorna labirintusszerűen kanyarog, az utakon zsúfoltan állnak az autók, a lapok tele vannak színekkel és formákkal.

Bár a szereplők (macskák, patkányok, autók) és a témaválasztás (autók, közlekedés, csatorna) elsősorban talán a 2-5 éves fiúknak tehetik igazán érdekessé az Április és az úttekerőket, a gondosan megírt szöveg, a színes és részletes illusztrációk, illetve az egyedi humor miatt a könyv a család valamennyi tagjának szórakozást nyújthat.


Kasza Julianna: Április és az úttekerők
Cerkabella Könyvkiadó, 2010, 2350 Ft
Ajánljuk 2-8 éves fiúknak és lányoknak.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Programajánló: zene, színház, kiállítások

Tegnap, január 17-én nyílt meg a Camponában a Vigyázz, kész, zöld! környezetvédelmi tárlat, mely két héten át tekinthető meg a bevásárlóközpontban. A kiállítás közel 400 hódmezővásárhelyi óvodás és kisiskolás újrahasznosított hulladékból készített alkotásait mutatja be. A gyerekek az elmúlt három évben többek között mosógépalkatrészekből építették meg a Csillagok háborújából R2-D2-t, legnagyobb alkotásuk pedig egy 4 méter hosszú kartonpapírsárkány.

A tatai Móricz Zsigmond Könyvtár másfél éves „Meseegyetem” programsorozatának, a Csupafül Csütörtöknek újabb rendezvényére kerül sor január 20-án, csütörtökön 17 órakor: az érdeklődők dr. Gombos Péter Mit meséljek? A meseválasztás szempontjai c. előadását hallgatjhatják meg. A könyvtár célja, hogy a felnőtteket hónapról hónapra olyan előadásokkal, beszélgetésekkel várja, melyekkel a gyerekirodalomban, a mesék világában való tájékozódásukat könnyítheti meg.

Január 21-én, pénteken 18 órakor nyílik meg a kortárs illusztráció kiemelkedő képviselőjének, Szegedi Katalinnak a Lenka c. kiállítása, melyet az azonos című, nemrég megjelent mesekönyv illusztrációiból válogattak. A tárlat az Újlipótvárosi Klub-Galériában február 9-éig tekinthető meg.

Január 22-ére, a magyar kultúra napjára a Csodaceruza is gyerekprogramokkal készül: a Corvin Művelődési Házban kézműves foglalkozás, bábszínház, felolvasás várja a gyerekeket. A részletes program itt olvasható.

Szombaton délután 3 órakor a Nemzeti Táncszínházban a ZENE-BONA, SZANA-SZÉT programon vehetünk részt: a Honvéd Táncszínházzal előadott közös produkcióban a kortárs gyerekversköltők sorai elevenednek meg.

Ugyancsak szombaton rendezik meg a Legozoo-t a Pécsi Állatkertben. 10-17 óra között legózhatnak a gyerekek a játszóházban, egzotikus állatokat simogathatnak, a gondozók pedig látványetetéseket tartanak a látogatóknak.

A szülőknek ajánljuk a pénteken és szombaton látogatható XI. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást, melynek központi témája a közoktatás. Az érdeklődők részt vehetnek az előadássorozaton, melyen szó lesz a közoktatási törvény koncepciójáról, a 2009-es PISA jelentés értékeléséről, az Oktatási Hivatal jövőbeli szerepéről, a tehetséggondozásról, az esélyegyenlőségről, a pedagógusok jogairól, a természettudományos képzés jövőjéről is. Bővebb információ ezen az oldalon található.

 

Január 23-án, vasárnap délelőtt 10 órakor a rákosmentei Vigyázó Sándor Művelődési Házban a Hókirálynő meseszínház előadásában három klasszikus mesével várják a gyerekeket.

10.30-kor pedig a Misztrál együttes mutatja be az Álomkófic c. gyereklemezét a Budavári Művelődési Házban. Jegyek a koncert kezdése előtt a helyszínen válthatóak.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

14 mese autókról

A gazdagon illusztrált, jó papírminőségű gyerekkönyveknek egy nagy hátránya van: drágák. Az ember nehezen szánja rá magát, hogy 2500-3000 forintot adjon ki egy pár tíz oldalas könyvért, melynek nagyon gyorsan a végére lehet érni. Az Autósmesék többek között ezért is jó választás: 3250 Ft-ért 94 oldalnyi mesét kaphatunk, ráadásul 12 szerző tollából – például Berg Judittól, Békés Páltól, Finy Petrától, Lackfi Jánostól. A kötetbe kortárs gyerekirodalmunk kedvelt szerzői írtak, így valószínűleg mindenki találkozik benne legalább egy kedves meseírójával. Az Autósmesék ezért egyfajta kiindulópontként is hasznos lehet: ha valaki még csak most kezd el tapogatózni a magyar gyerekkönyvek világában, a kötet segítségével ízelítőt kaphat a gyerekkönyvkritika által is színvonalasnak tartott szerzőkből, összehasonlíthatja különböző látásmódjukat, stílusukat.

Éppen ez adja a kötet másik jó tulajdonságát: nagyon színes, változatos. Ahogyan azt a cím is mutatja, ebben a könyvben minden az autókról szól. A meghatározott téma ellenére a mesék igen különbözőek: álomról és valóságról, igazi autókról és játékautókról, lányokról és fiúkról, oldtimerekről és munkajárművekről is olvashatunk benne. A mesék hangulata sem egységes, egyes történetek vidámak (pl. A nagy autóbambulás), mások meghatóak (pl. Zápor Jóska), vagy éppen kifejezetten szomorúak (pl. Ati és a holdvilág).

A sokféleségből szükségszerűen következik, hogy nem mindenkinek tetszhet ugyanannyira valamennyi mese. A kötetben különösen jól megírt, de idegesítő szövegekkel is találkozhatunk. Egyes történeteket már kisóvodásoknak is fel lehet olvasni, de bizonyos meséket témájuk és árnyaltságuk miatt a 8-10 évesek érthetnek és élvezhetnek igazán. Újabb pozitív tulajdonsága a kötetnek: ha különböző korú és/vagy eltérő érdeklődésű gyerekek vannak a családban, mindegyiknek szórakozást nyújthat. Az Autósmeséket korábban már ajánlottuk egy összeállításunkban, melyben elsősorban fiúknak szóló könyveket válogattunk össze. Az autók világa általában a fiúkhoz áll közelebb – vagy legalábbis így szokás gondolni –, az Autósmesék mégis olyan történeteket gyűjt össze egy kötetbe, melyek nemtől és kortól függetlenül élvezetesek.

A sokszerzős kötet persze nem teljesen egyenletes. Az Autósmesékben több kiemelkedően jó mesét olvashatunk (pl. Nádori Lídiáét, Czigány Zoltánét, Kiss Ottóét), azonban nem minden szerzőnek áll egyformán jól az autós tematika. Vannak olyan történetek is a kötetben, amelyeken úgy érezni, mintha írójának nehezen ment volna az autós világnak a saját hanghoz, stílushoz való igazítása, éppen ezért pár szöveg kissé döcögősnek hat.

Összességében az Autósmesék egy hiánypótló könyv: szerencsésen felismerte, és betöltötte azt a rést, melyet sokszor tapasztalhatnak azok, akik különböző gyerekeknek – akár óvodás csoportnak, akár testvéreknek – keresnek ajándékkönyvet. Az Autósmesék magas színvonalú szövegeivel, visszafogott illusztrációival, minőségi megjelenésével egyformán örömet okozhat fiúnak, lánynak, óvodásnak, iskolásnak, a vidám és a megható történetek kedvelőjének. Az illusztrációk is ezt a kortalanságot, nyitottságot erősítik: a könyvben egyértelműen a szöveg a hangsúlyos, Rubik Anna illusztrációi tényleg csak kísérik a meséket, nem pedig uralkodnak rajtuk (mint egyre gyakrabban a kisebbeknek szóló könyvek esetében). Ugyanakkor vonzzák is a tekintetet: diszkrét pasztell színeikkel, humorukkal kellemes összképet alkotnak a mesék világával.

Autósmesék – mai mesemondóktól

Illusztrálta: Rubik Anna
Pozsonyi Pagony Kiadó, 2010, 94 oldal, 3250 Ft
Ajánljuk 4-10 éves fiúknak és lányoknak.

A kötet meséi:

Berg Judit: Hová tűnt a kistigris?
Nádori Lídia: Az óriás közbelép
Kocsis Péter: A Vakond autója
Lackfi János: A nagy autóbambulás, A nagy autómosás, Autósmese lányoknak
Lőrincz Judit Lívia: Zápor Jóska
Czigány Zoltán: KUK–055
Nógrádi Gábor: Ne sírj, ne sírj kicsi kocsi!
Finy Petra: A jádeautó
Mosonyi Aliz: Autósmesék
Békés Pál: Kocsi, a locsoló
Dragomán György: Mágnesjoghurt
Kiss Ottó: Ati és a holdvilág

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Hétvégi műsorajánló gyerekeknek

Ismét összegyűjtöttük azokat a hétvégi gyerekműsorokat, melyeket a nagy kereskedelmi tévék és az m1 matinéján túl érdemes lehet megnézni.


A magyar adók által valamiért igencsak kedvelt csehszlovák családi filmek ezen a hétvégén is képviseltetik magukat, mégpedig a Filmmúzeumon, szombaton 9 órától: a Polipok a második emeletről című film gyerekfőszereplői különös anyagból gyúrnak egy-egy polipot, melyek életre kelnek. A retro kedvelői délután is találhatnak a csatornán jó filmet, mégpedig a Fábri Zoltán által rendezett 1969-es A Pál utcai fiúkat, 17:35-től.

Akik inkább a tanulást és az ismeretterjesztő műsorokat választanák, azoknak a Spektrumon szombaton 11 órától a Sorsfordító állatok című három részes dokumentum filmsorozat első részét ajánljuk, melyben az emberiség történetében és fejlődésében kiemelten fontos szerepet játszó állatokról lesz szó.


A vasárnap korán kelő gyerekeknek érdemes a DUNA Televíziót bekapcsolni, ahol 7.30-tól a klasszikus belga képregényből készült Tintin kalandjait adják, melyet 8.50-től a Csavargó kutya című családi film követ (beagle-tulajdonosoknak különösen ajánlott). Vasárnap délutánra is marad még családi film: a műfajban az egykori csehszlovákokhoz hasonlóan nagy hagyományokkal rendelkező új-zélandiaktól a A kincses sziget gyermekei 1.: Az ütközet c. filmet adja a film+2.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Programajánló a hétre

Tegnap volt a megnyitója az Angyalok Erdejének a Felvonulási téren: január 6-áig 500 feldíszített karácsonyfában gyönyörködhetünk. Az Angyalok Erdeje karácsonyfáit 500 Magyarországon működő vállalkozás vásárolhatta meg, díszíthette fel. A favásárlás szimbolikus, a feltétele az volt, hogy pártfogásba kell venni egy nemes célt vagy ügyet (például egy alapítványt, kórházat, rászoruló közösséget, családot). A szervezők vízkeresztig ingyenes kulturális programokkal várják az érdeklődőket, a részletes rendezvénynaptár itt érhető el.

Pénteken indult, december 19-éig látogatható a Millenárison a Barbie&Lego 50 éve kiállítás. A kiállítás több európai nagyváros után most Budapestre is megérkezett, hatalmas Legóból épített városokat, járműveket nézhetünk meg, és végigkövethetjük, hogyan változtak 1959 óta a Barbie babák. A jegyárak elég borsosak, a részletekről itt lehet olvasni.

Mindenhol kifulladásig játsszák a Diótörőt (pl. a Nemzeti Táncszínházban, a Magyar Állami Operaházban, a Thália Színházban). A (gyerek)színházak műsorából olyan darabokat válogattunk, melyek nem karácsonyi klasszikusok.

A Budapest Bábszínházban a héten szerdától csütörtökig játsszák Lackfi János és Szemenyei János mesejátékát, a Csipkerózsát. Az 5 éves kortól ajánlott történetben távol egymástól, de egy időben születik egy kisfiú és egy kislány, kettejük élete később viszont összekapcsolódik.

December 8-án és 9-én a Kolibri Színház a Bekkenko, a grimaszdémon című japán mesejátékot játssza. A darab egy vak lány és egy mosolyt fakasztó démon szerelméről szól.

Csütörtökön délután 3 órakor a Bozsik Yvette Társulat gyerekelőadását, a Varázscirkuszt nézhetjük meg a Művészetek Palotájában. Este 6 órától pedig Varró Dániel és Szabó Borbála 6 éves kortól ajánlott mesejátékát, a Líra és Epikát a Budapest Bábszínházban – ahogyan azt a cím is sejteti, igazi bölcsész előadást láthatnak a gyerekek a műnemekről. December 11-én, szombaton az Örkény István Színházban A sötétben látó tündért viszik színpadra.

Szombaton Luca napi programokkal várja a gyerekeket a Millenáris, délután 6 órakor pedig a Center Színházban ad koncertet az Alma Együttes.

Még több ajánló összegyűjtve itt és a Kis Kaméleon programmagazinban.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Hétvége klasszikusokkal

A második adventi hétvégén is jórészt Mikulás- és karácsonytémájú filmeket nézhetünk. Viszont több olyan nagy klasszikust, kultikussá lett animációt is adnak most, melyeket érdemes lehet (újra) megnézni. Ebből a hétvégi műsorkínálatból válogattunk.

Szombaton 10.30-kor a Spektrumon láthatunk egy lebilincselő természetfilmet: a Kardszárnyú remények első két részét egymás után tűzte műsorára a csatorna. A dokumentumfilmben egy borjú orka sorsát követhetjük nyomon, aki elszakadt a családjától. A film megrázó, nagyobb gyerekekkel érdemes megnézni.

Délután, 15.10-kor a Universal Channel a Karácsonyi ének 1999-es filmváltozatát adja, melyben Patrick Stewart játssza a zsémbes Scrooge-ot. A film+2 szokásához híven most hétvégén sem mellőzi a belga-francia animációkat: este 6 órakor az Asterix és Kleopátrán szórakozhatunk.

Vasárnap reggel fél 9-kor a Duna Televízión egy holland családi film fut, a Hová lett a Mikulás lova? A filmben egy kínai kislánynak kell beilleszkednie a holland közösségbe, ebben segít neki a Mikulás. A film+ ismét egy Hayao Miyazaki animációt ajánl vasárnap délutánra: 13.35-kor a Nauszika – A szél harcosait vetíti 1984-ből. Sok rajongó szerint ez a japán rendező legjobb animációja, 12 éves kor alatt viszont nem ajánljuk. 15.10-kor a Universal Channelen a Mikulásné kerestetik című romantikus családi filmet adják, melyben a Mikulás fiának és egy özvegynek a kalandjait követhetjük végig. A Viasat3-on 18.05-kor kezdődik a látványos Jumanji Robin Williams-szel és Kirsten Dunsttal. 19.05-kor a Disney Channel az első és máig az egyik legnépszerűbb klasszikusát, az 1937-es Hófehérkét adja. 8 órakor pedig a TV2-n kezdődik a kissé bugyuta, de helyenként azért szórakoztató Madagaszkár 2.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

A következő hét gazdag lesz színvonalas programokban: advent első hete van, most kezdődik a nyolc napos hanuka, és persze az ünnepi rendezvényen kívül is akad bőven izgalmas kulturális esemény. Szinte nincs is nap érdekességek nélkül - a gazdag kínálatból válogattunk néhányat.

A Vörösmarty téren minden nap kézműves programokkal várják a gyerekeket, szombattól hétfőig délelőtt és délután is, keddtől péntekig pedig fél 3-tól. Hétfő délutánként elsősorban a sérült és a fogyatékkal élő gyerekeknek tartják a foglalkozásokat. A részletes programról itt lehet olvasni. A szentendrei adventi vásár is számos gyerek- és családi programot kínál az érdeklődőknek, ezekből itt szemezgethetünk.

December 2-án, szerdán délután 5 órakor nyílik Faltisz Alexandra kiállítása a Klebelsberg Kultúrkúriában, ahol a grafikusművész új könyvét, a Téli mesét is bemutatják. A tárlatot a Téli mese írója, Lázár Zsófia nyitja meg, Huzella Péter zenész közreműködésével. A kiállítás anyagát Faltisz Alexandra eddig megjelent gyerekkönyveinek, és a Téli mesének illusztrációból, egyéb grafikáiból válogatták.

2010-ben december 2-10. között ünneplik a hanukát. December 1-jén, szerdán délután 4 órakor a Pagony Könyvesbolt Hanukai Zsidongóra hívja a gyerekeket. Verő Bán Linda író, szerkesztő vezeti a foglalkozásokat, melyeken kiderül az is, hogyan kell meggyújtani a hanukai gyertyákat és a trendelivel még nem játszott gyerekek is megismerkedhetnek a klasszikus zsidó játékkal.

A hanukai rendezvények idején tartják a Merlin Színházban a Zsidó Gyerekszínházi Napokat, péntektől vasárnapig. A Judafest programsorozat keretében adott előadásokon két izraeli és két magyar zsidó színház műsorai várják az érdeklődőket. Az előadások célközönsége a 3-12 éves korú gyerekek és családjaik.

December 4-én, szombaton 15 órakor pedig az elmúlt időszak egyik legérdekesebbnek ígérkező könyvbemutatóját rendezi meg a Csodaceruza az Írók Boltjában, abból az apropóból, hogy a kiadó három új, kisgyerekeknek szóló mesekönyvsorozatot indít.
Menyhért Anna író, irodalomtörténész meseszerzőként is bemutatkozik A kis ló kalandjairól szóló sorozattal, melyet Balogh Andrea illusztrált. Rofusz Kinga idén debütált még csak gyerekkönyv-illusztrátorként, de máris rangos díjat tudhat magáénak: 2010-ben megválasztották az Év Illusztrátorának Schein Gábor Irijám és Jonibe című könyvéhez készített munkáiért. Rofusz Kinga most a legkisebbeket szólítja meg Samu-könyveivel. A harmadik párhuzamosan indított Csodaceruza-sorozatban pedig Paulovkin Boglárka Gurigájával ismerkedhetünk meg.

A rendhagyó hármas könyvbemutató további érdekessége, hogy a sorozatokat Kulcsár Szabó Ernő akadémikus, irodalomtörténész és Tamás Zsuzsa kritikus mutatják be. A bemutató után pedig a szerzőkkel beszélgetnek arról, milyen helyet foglal el a gyerekirodalom a kortárs magyar irodalomban, és hogy milyen képet alakít ki róla az irodalomtörténet-írás. A beszélgetést Sándor Csilla, a kiadó vezetője moderálja.

December 5-én, vasárnap a Petőfi Irodalmi Múzeum várja a családokat: immár nyolcadik alkalommal rendezik meg az Irodalmi gyerekkarácsony és könyvvásár gyerekeknek című rendezvényt. Kézműves foglalkozások, meseolvasás, betlehemes játék és tombola színesíti a programot, a gyerekkönyvkiadók pedig kedvezményes könyvvásárt tartanak.

A rendezvények mellett egy jótékonysági akcióra is felhívnánk a figyelmet: a Millenárison adventi játékgyűjtési akciót szerveznek. A felajánlásokból olyan gyerekek kapnak karácsonyi csomagot, akik megyei gyermekotthonokban vagy nevelőszülőknél élnek. Bár a kiírásban azt olvashatjuk, „hogyha sok felesleges játékod van otthon, és akad olyan is, amelyiknek semmi hasznát sem veszed, hozd el a Millenárisra!”, azért arra mindenképpen figyeljünk, hogy használható, jó állapotú játékokat adományozzunk. A gyűjtést és a felajánlások célba juttatását a Millenáris szervezi. A játékokat hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között, vasárnap 10 és 18 óra között veszik át a C épületben.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Mit nézzünk az első adventi hétvégén?

Végre leesett az első hó, és ráadásként még az advent is elkezdődik. Az első adventi vasárnap műsorkínálata pedig egészen izgalmas: az animáció újabb klasszikusai közül is válogathatunk.

A szombat nem igazán erős gyerekműsorokban, a szokásos rajzfilmsorozatokon kívül talán a Filmmúzeumon fél 1-kor kezdődő Az őrülten szomorú hercegnő című, 1968-as csehszlovák mesefilmet ajánlanánk. A sztori kedves és humoros: a herceg lázad az apja házassági tervei ellen, és úgy dönt, álruhában megnézi magának a kiszemelt hercegnőt. A forgatókönyvet innen már talán mindenki sejtheti, de a film igazi békebeli hangulata jól passzol a hóhoz.

A vasárnap már ígéretesebb. Reggel 7.55-kor érdemes a Duna Televízióra kapcsolni, ahol a népszerű belga Tintin-képregényből készült animációs sorozat első részét, a Tintin és a cápató rejtéyét sugározzák. (A második részt két hét múlva adja a csatorna.) az RTL Klubon fél 9-kor kezdődik Stevenson A kincses sziget című regényének Disney-változata, a A kincses bolygó, melyben Jim Hawkins űrvitorláson keresi az űrkalózok kincsét.

Részlet a Kincses bolgyóból

11.15-kor egy érdekes magyar ismeretterjesztő sorozatba kapcsolódhatunk be a Dunán: a Kalando-ZOO a Kifutók mögött a budapesti állatkert dolgos hétköznapjait mutatja meg a nézőknek. Nagyobbaknak, kamaszoknak ajánljuk inkább, de korhatárra tekintet nélkül is nézhető a Film+-on délben kezdődő Csodaországban című filmdráma. A főszereplő kislány nehezen találja a helyét otthon és az iskolában, egyedül a drámaórákon szabadul fel és érzi jól magát. Az életének meghatározó állomása lesz az, amikor megkapja a Lewis Caroll-klasszikusban Alice szerepét. Ugyancsak itt kezdődik 13.55-kor a híres japán rendező, Hayao Miyazaki 1986-os animációs filmje, a Laputa – Az égi palota. A film az egész családnak izgalmas lehet, és azoknak is érdemes megnézniük, akik annyira nem rajonganak a japán animációkért. Bár a Laputa sem korhatárhoz kötött, 12 év alatt azért érdemes együtt nézni a gyerekekkel, mert sok fontos, nehezen megérthető probléma vetődik fel benne. A Viasat3 pedig 15.25-kor vetíti a könnyed szórakozást biztosító Stuart Little kisegér vígjátékot.

Részlet a Laputa - Az égi palota filmből

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Mit nézzünk a hétvégén?

Úgy látszik, vége lett a kirándulóidőnek, és visszatért a ködös, nyálkás hétvége. Családi punnyadásra ajánljuk a következő tévéműsorokat.

Szombaton délben érdemes lehet bekapcsolni a Film+ csatornát, ahol a Fedőneve: Pipő című amerikai-német animációs film kezdődik. A Fedőneve: Pipő Meseországban játszódik, ahol a nagy varázsló szabadságot vesz ki, és két segédjére bízza a Jó és a Rossz egyensúlyának megtartását. Természetesen a segédek elkövetnek egy hatalmas hibát, és felborul az egyensúly. Hamupipőke – az ő fedőneve Pipő – és barátai pedig megpróbálják visszaállítani Meseország békéjét. Bár a sztori talán suta, az animációs film alapvetően egészen szórakoztató, aki nem látta, érdemes belenéznie. Este 6 órakor pedig a Film+2 egy újabb Lucky Luke-ot vetít. A laza cowboy ezúttal a telepesek egyik nagyvárosában veszi fel a harcot a Dalton-fivérekkel. Este pedig elsősorban a tizenéves lányok örülhetnek: a Dunán 19.25-kor Jane Austen regényének, a Mansfield Parknak a 2007-es brit feldolgozását nézhetik.

Vasárnap 9 órakor a Fimmúzeumon Andersen híres meséjének, A kis hableánynak adják egyik mesefimváltozatát. A csehszlovák feldolgozás 1976-os, érdemes megnézni, mert sajátos és érdekes megoldásokkal eleveníti meg az ismert történetet. 10.25-kor egy német családi film, a Koala a konyhában kezdődik az m2 csatornán. A német séf életében feltűnik egy ausztrál kisfiú, aki azt állítja, az ő fia, és magával hozta koaláját is. Ha valaki szereti a német rendezéseket (és azok humorát), akkor szórakoztató másfél órája lesz. 5 órakor pedig az m2 újra elkezdi az Abigélt - ha valakinek esetleg még kimaradt volna, és éppen tévét nézne, feltétlenül kapcsoljon! Este hatkor a műsorkínálata alapján a belga-francia animációkért különösen rajongó fim+2 Az Asterix, a gallt vetíti. Az RTL Klub 7 órakor kezdi a Harry Potter és a Főnix rendje című ötödik Potter-filmet. Ha valaki úgy indulna neki, hogy nem olvasta a könyvet vagy még nem látta a filmet, és csak szórakoztató mozit vár: a feldolgozás 12-es karikát kapott, de vannak részei, amik akár 16-osak is lehetnének.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

A tapasztalat azt mutatja, hogy míg a kislányok gyorsan rácuppannak a mondókákra, mesékre, addig a fiúkat csak furmányos módon lehet elcsalni a különböző járművektől a könyvek mellé. Összeállításunkban a fiús szülőknek szeretnénk segíteni: olyan kiadványokat ajánlunk, amelyek a legmozgékonyabb imposztort is mesehallgatásra bírják. Mivel nemrég megjelent köteteket szemléztünk, a listánkon szereplő öt könyv ajándékötletnek sem utolsó.


Autósmesék - mai mesemondóktól
(4-10 éveseknek)

Hogy ez a kötet a fiúkat célozza meg, kétségtelen. (Ennél direktebb borítót talán csak Boldizsár Ildikó összeállítása, az Esti mesék fiúknakc. kötet tudhat magáénak.) A színek, a rajzok mind-mind "fiúsak", és a mesék témaválasztása is elsősorban a fiúk ízlésének igyekeznek megfelelni. Nem meglepő módon a történetek szereplői is többségében kisfiúk, akiknek csodálatos játékautóik vannak, közösen mosnak és javítanak autót, vagy éppen a dombtetőről együtt nézegetik és sorolják az elhaladó autómárkákat. Ami miatt ez a könyv kötelező darab lehet egy (fiús) családi könyvespolcon, az a benne felvonultatott "sztárgárda": a kortárs magyar gyerekkönyvszerzők szinte minden jeles képviselője gazdagította egy-egy történettel az Autósmesék-et: Berg Judit, Békés Pál, Czigány Zoltán, Finy Petra, Lackfi János, Nádori Lídia, Mosonyi Aliz, hogy csak némelyiküket említsük.

1 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Űrkutatásról gyerekeknek

Egy nagyon izgalmasnak ígérkező családi programot ajánlunk szombatra. A kispesti Wekerlei Gyermekház a magyar űrrepülés 30. évfordulójára és a világűr tiszteletére sci-fi programokkal várja az érdeklődő gyerekeket, felnőtteket.

A programok között lesz filmvetítés, kiállítás régi csillagászati térképekből, előadások az űrkutatásról, és bolygókészítés is. Az este főpontja pedig, hogy szakemberek segítségével távcsővel pásztázhatjuk az égboltot.

0 Megjegyzés | 1 Reblogolom |
0 |

Bölcsészmesehősök Budapesten

Bátky András, Pipogya kitalálója bölcsész. Ezt a tényt az egész mesekötet folyamatosan érezteti velünk. Itt vannak rögtön a helyszínek: mesés cukrászda a várban, Szabadság tér, Lánchíd, Margit híd, Balzac utca, Újlipótváros. Nem Békés Pál lakótelepe, nem Nádori Lídia romos Bakáts tere, nem Czigány Zoltán gödöllői gazdasága, hanem tipikusan polgári, értelmiségi városrészek jól meghatározható környékén kibontakozó sztorit olvashatunk. A helyszínválasztás előnye, hogy a hétköznapokból ismert tereket, utcákat meselényekkel népesíti be – hátránya, mint minden konkretizáló helyszínválasztás esetén, hogy csak az adott kerületrészek környékén élő gyerekek számára nyújtja a felismerés teljes örömét. Azonban a tömény bölcsészkedés miatt valószínűsíthető, hogy ők (és szüleik) jelentik elsősorban a megcélzott olvasóréteget.

A könyv borítója

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Boldog születésnapot, Csodaceruza!

Októberben jelent meg a Csodaceruza 45. száma. A most kilencedik születésnapját ünneplő periodika az egyetlen magyar gyerekirodalmi szakfolyóirat. Az évente hat számmal jelentkező Csodaceruza elsősorban pedagógusoknak, könyvtárosoknak, és persze szülőknek szól. A lapszámokban illusztrátorokat és szerzőket ismerhetünk meg, kritikákat, ajánlókat olvashatunk fontos gyerekkönyvekről, eseményekről. Természetesen a lap nem csak a felnőtteknek kínál tartalmat, a gyerekek számára játékos rejtvényeket és rövid meséket, valamint gyerekverseket kínál. A folyóirat továbbá hírt ad az aktuális felhívásokról is, és maga a Csodaceruza is számos pályázatot ír ki gyerekeknek, felnőtteknek.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Kérdésed van? Írj!

gyerekszemle [kukac] gmail [pont] com

Kövess a Facebookon is!



Hirdetés

Feedek

Utolsó kommentek

Olvasóim

karatedog panyiszabolcs Bódi Tamás vargabetti banyácska RosaRugosa bölcs kiskertész arthurdent MamaGuru oldala vkorsi Neterka kisbeka szekeresk treza