Ez a hét a rajzfilmekről szól. Indult azzal, hogy a SpongyaBob Kockanadrágról kiderült, veszélyes a gyerekekre. Az ezt állító tanulmány komolyan vehetősége azért elég kétséges: a Virginiai Egyetem pszichológusai 60 gyereket vontak be a kísérletbe. A gyerekek 4 évesek voltak – a SpongyaBobot azonban a készítők is csak 6 éves kortól ajánlják. És ebben a korban a két év korkülönbség elég sokat számít.

 

Természetesen a sorozat készítője, a Nickelodeon ki is kéri magának a tanulmányt. A kísérlet vezetője, Angeline Lillard azonban azzal indokolja a négy éves gyerekek bevonását, hogy „ez a legmeghatározóbb életkor bizonyos önuralmat befolyásoló képességek kifejlődésének szempontjából”. Lillard szerint a SpongyaBobhoz hasonló, gyors ütemű televíziós programok nézése után a gyerekek nem tudnak önuralmat gyakorolni és képtelenek rendesen koncentrálni a tanulásra. (További kérdéseket vet fel a kutatással kapcsolatban, hogy egy 4 évesnek vajon miféle tanulásra kellene összpontosítania?) 

Ráadásul a tanulmányból nem lehet megmondani, hogy más korú gyerekeknél is érvényesül-e a megállapított hatás. De állítólag majd ezt is kikutatják. 

A televíziós rajzfilmsorozatok történetének egyik legsikeresebb szériáját, a SpongyaBobot egyébként is sok támadás éri minden oldalról: minősítették már melegbarátnak és keresztényellenesnek, de kifogásolták már azt is, ahogyan a globális felmelegedést kezeli a rajzfilm. 

A fent ismertetett amerikai tanulmány után ráadásul most a britek is előrukkoltak egy rajzfilmes kutatással. A szigetország egészségügyi minisztériuma egy közleményt adott ki, melyben az alapján rangsorolták a húsz legnépszerűbb rajzfilmet, hogy azok mennyire ösztönzik a sportos életre a gyerekeket azáltal, hogy milyen gyakran jelenik meg bennük a fizikai aktivitás. A mezőny győztese az állandó menekülésről szóló Scooby Doo, a SpongyaBob Kockanadrág pedig a fizikai aktivitás alapján a kilencedik legegészségesebb rajzfilm lett. 

A teljes lista: 

1. Scooby Doo

2. Shaun, a bárány

3. Lazy Town

4. Peppa malac

5. Bob, a mester

6. Tom és Jerry

7. Dóra, a felfedező

8. Bolondos dallamok

9. Spongyabob Kockanadrág

10. In the Night Garden

11. Ben 10

12. A Simpson család

13. Phineas és Ferb

14. Sarah Jane kalandjai

15. Tracey Beaker

16. Postás Pat

17. iCarly

18. Horrid Henry

19. Garfield

20. Charlie and Lola 

A rajzfilmeken belül rangsorolták az egyes szereplőket is. Ez alapján SpongyaBob és Csillag Patrik is bekerült a 20 legegészségesebb karakter közé.

 

Kövess minket Facebookon is!